Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Klubdélután a diabetes betegeknek

Nyílt klubdélutánt tartott a Zuglói Cukorbeteg és Nyugdíjas Kézfogás Klub, valamint a Zuglói Vesebeteg Egyesület. A kedd délutáni programon több előadást is meghallgathattak a résztvevők.

Az Örs vezér terén található szakrendelő hypertónia osztályának vezetője az alvászavarokról beszélt. Dr. Ádám Ágnes hangsúlyozta, hogy az alvás minősége határozza meg az emberek egészségét. Az Uzsoki Utcai Kórház nefrológusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a cukorbetegség és a vesebetegség szorosan összefügg egymással. Dr. Fejes Réka szerint elengedhetetlen a rendszeres szűrővizsgálat.

Fotó: Balogh Róbert

“Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több segítséget nyújtsunk a zuglói cukorbetegeknek. Sok kisgyereket, fiatalt is érint a probléma, ezért jó lenne, ha a szűrővizsgálatokon ők is részt vennének” – mondta a Zuglói Lapoknak Nagyné Barthos Éva, a Zuglói Cukorbeteg és Nyugdíjas Kézfogás Klub elnöke.

A program fővédnöke Rozgonyi Zoltán alpolgármester volt, aki az egészségmegőrző civil szervezetek fontosságárra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, örül, hogy egyre többen tartják fontosnak ezt az irányt. Hasonlóan gondolja ezt Sokacz Anikó civil- és nemzetiségi tanácsnok is. Mint mondta, az önkormányzat minden segítséget megad ezeknek a szervezeteknek, hogy folytathassák tevékenységüket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb