Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Főszerepben a megelőzés

A bűnmegelőzésről és az egészségmegőrzésről hallhattak előadást a zuglói civil szervezetek tagjai a kerület Soltvadkerten lévő gyermektáborában.

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a prevenciós napokat a Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, az önkormányzat támogatásával. A résztvevők pénteken érkeztek a táborba, délután pedig a bűnmegelőzésről hallhattak előadást. Kardos Pál, a szervezet elnöke elmondta, az idősek a legkiszolgáltatottabbak. Sokszor törnek be hozzájuk, a trükkös lopások gyakori célpontjai.

„Ezért nagyon fontos, hogy elmondjuk, hogyan és milyen eszközökkel védekezhetnek. Már párezer forintért kaphatók olyan eszközök, amelyekkel nagyobb valószínűséggel előzhetők meg a betörések” – hangsúlyozta Kardos Pál, aki azt is kifejtette, régóta ápolnak szoros kapcsolatot az Uzsoki Utcai Kórházzal. Az intézmény szakemberei szombat délelőtt egészségügyi szűréssel készültek. Szili Kristóf, aki részt vett az előadásokon is, nagyon örült a lehetőségnek, mert, bár van otthon vércukorszint-mérő eszköze, koleszterinszintjével tisztába szeretne lenni.

„Több mint 160 civil szervezet van a kerületben”- nyilatkozta lapunknak Soltvadkerten Sokacz Anikó, civil- és nemzetiségi tanácsnok. „Fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket a veszélyekre, és információt kapjanak arról, hogyan óvhatják meg egészségüket. Bízom benne, hogy az itt hallottakat továbbadják családtagjaiknak, ismerőseiknek is” – magyarázta.

Fotó: Balogh Róbert

Fotó: Balogh Róbert

A táborban nemcsak a civil szervezetek tagjai voltak, máshonnan is érkeztek gyerekek és felnőttek, hogy bekapcsolódjanak a programba. A négy és fél éves Dvorszky Bálint László elmesélte, megszúrták az ujját egy tűvel, de egyáltalán nem fájt neki, és kiderült, hogy jó a vérében a cukorszint. Bálint egyébként az önkéntes tűzoltók bemutatóját várta a legjobban: két csapatot alkotva játszottak.

Szombat délután egészségügyi előadással készültek a szervezők. A program vasárnap ér véget, addig a strandolás sem maradhat el.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb