Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Kék-fehérbe öltözött a sporttelep

A Lantos Mihály Sporttelepen nyílt meg az MTK Budapest állami támogatásból épült új atlétikai centruma július 26-án.

A nyolcpályás, rekortán borítású futópályán nemzetközi versenyeket is rendezhetnek. Az első ilyen megmérettetés Zuglóban a szeptemberi Szuper Liga döntője lesz. A pálya ugyanakkor a válogatott sportolóknak is edzéslehetőséget biztosít, amire nagy szükség lesz, hisz a Puskás Ferenc stadion építési munkálatai miatt a korábbi edzőpályát is megszüntették.

Az átadón a sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a sportág megérdemelte ezt a szép új létesítményt. Szabó Tünde kiemelte,  a magyar kormány nagy hangsúlyt helyez az a sportlétesítmények fejlesztésére. Ezt erősítette meg Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is, aki elmondta, hogy a 2012-es olimpiát követően sorra épültek az atlétikai pályák az országban. Az MTK létesítménye azonban az első, amelyik elkészült a fővárosban.

Fotó: Képszerkesztőség

Karácsony Gergely zuglói polgármester szerint a kerület történetében is nagyon fontosak a sportegyesületek. A Lantos Mihály Sportközpont ráadásul egy olyan területen fekszik, mely a rekreációra, a sportra lett kijelölve – magyarázta.

Egy erős MTK nem létezhetne atlétikai szakosztály nélkül – indokolta Deutsch Tamás elnök az atlétikai szakosztály két évvel ezelőtti újraszervezését. Az MTK a világon az egyedüli sportegyesület, amely minden olimpián – melyen a hazája részt vehetett – képviseltetni tudja magát. Rióban öten lesznek majd MTK-sok, közöttük pedig Krizsán Xénia hétpróbázó személyében egy atléta is lesz.

A Lantos Mihály Sporttelepen az átadó után sem állnak le a fejlesztések. Szeptemberben elkészül majd az új lelátó, jövőre pedig új vívóterem és küzdősportcsarnok is épül.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb