Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Példaképek lehetnek az egészségügyi dolgozók

A magyar egészségügy napján, a Semmelweis-napon köszöntötte Zugló önkormányzata a kerület egészségügyi és szociális dolgozóit.

Ünnepi beszédében Karácsony Gergely köszönetet mondott a mindennapi, áldozatos munkáért. “Az egészségügyi és szociális területen dolgozók sokszor nehéz körülmények között teljesítik feladataikat. Bár a lehetőségeink korlátozottabbak, mint a szándékaink, mindent megteszünk, hogy megoldjuk a Zuglóban is felmerülő problémákat” – jelentette ki a polgármester.

A Zuglói Egészségügyi Szolgáltató (ZESZ) igazgató főorvosa nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Semmelweis-napon köszönetet mondhat a szakemberek munkájáért, támogatásáért. Révai Tamás hangsúlyozta, hogy az együttműködéseknek köszönhetően a ZESZ meghatározó szerepet tölt be Zuglóban.

“Maximális az elvárás az egészségügyi dolgozókkal szemben, ők mindig a lehető legtöbbet nyújtják, igazi példaképek lehetnek” – fogalmazott Dr. Varga Péter, az egészségügyi bizottság elnöke, aki fontos előrelépésnek érzi, hogy a képviselő-testületi ülések előtt már a hónap egészségügyi dolgozóját is jutalmazzák.

A zenével tarkított ünnepségen részt vett mások mellett Szabó Rebeka alpolgármester, Cseke Vanda, Gyügyei Attila és Hevér László György önkormányzati képviselő is.

A Zuglói Szociális Szolgáltató Központ munkatársi címpótlékkal jutalmazta Szegő Gabriella és Szűcs Zsuzsanna gondozónőket, Miklós Erika gondozónő pedig főmunkatársi címpótlékban részesült.

Semmelweis-nap alkalmából Zugló képviselő testülete több kitüntetést is adományozott.

Zugló Lakosságának Szolgálatáért Díjat kaptak:
Tüske Judit védőnő
Hernádi Ilona gondozási csoportvezető

Gondozási Munkáért Díjat kaptak:
Sas Menyhártné gondozónő
Tóth Józsefné gondozásvezető

A Zugló Egészségügyi Ellátásáért Díjat kapott:
Keszthelyi László segédmunkás

Egészséges Zuglóért Díjat kaptak:
Dr. Lelkesné Mokánszky Ibolya asszisztens
Muhorainé Kováts Éva terhesgondozó
Ármánkó Árpádné körzeti ápoló

Gyógyító Munkáért Díjat kaptak:
Dr. Dér Márta labor szakorvos
Dr. Tarján Katalin gyermek háziorvos, a kerületi gyermekorvosok vezetője

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb