Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Vöröskeresztes adománybolt nyílt Zuglóban

A Magyar Vöröskereszt budapesti szervezete adományboltot nyitott Zuglóban. A bolt létrehozását a kerületi önkormányzat kezdeményezte, melyhez a Vöröskereszt is csatlakozott. 

Még az előző önkormányzati testület kezdeményezte, a jelenlegi pedig teljes mellszélességgel támogatta annak az adományboltnak az ötletét, melyet május 6-án nyitottak meg a Bosnyák utca 3. szám alatt. A létesítményt egy üresen álló önkormányzati helyiségben alakították ki, ahova nemcsak az adománybolt, hanem a Magyar Vöröskereszt kerületi kirendeltsége is beköltözött.

Fotó: Balogh Róbert

Fotó: Balogh Róbert

 

Az új boltot Karácsony Gergely zuglói polgármester és Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Fővárosi Szervezetének igazgatója közösen nyitotta meg. Budapest első vöröskeresztes adományboltja szerdán, csütörtökön és pénteken 10 és 18 óra között várja az érdeklődőket. Az adományok leadása is ezekben az időpontokban lehetséges.

Az új adományboltból származó bevételt a Magyar Vöröskereszt tartós élelmiszerek és tisztasági szerek vásárlására fordítja, amit a rászoruló családok között osztanak majd szét.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb