Zugló Önkormányzata
Illés Sándor emléktábla avatása
2010.07.08
MEGHÍVÓ
2010. július 8-án,
csütörtökön 18 órakor
a Budapest XIV. Cházár utca 18.
számú ház falán
Budapest főváros XIV. kerület
Zugló Önkormányzata
emléktáblát helyez el,
ILLÉS SÁNDOR
újságíró, költő, író, műfordító
emlékére.
Köszöntőt mond:
dr. Weinek Leonárd
polgármester
Illés Sándor (Vajdaság, Temerin, 1914.
február 12. – 2009. július 8.) magyar újságíró, költő, író, műfordító.
A középiskoláit és az egyetemet Belgrádban végezte el. 1936–1941 között
a zombori Új Hírek felelős szerkesztője, majd a Délvidék főszerkesztője
volt. A második világháború alatt a keleti fronton haditudósító, a Honvéd
című lap szerkesztője. 1945-től Budapesten élt. 1944-től a Szabad Szónak,
1949-től a Friss Újságnak dolgozott, 1950-től nyugdíjazásáig a Magyar
Nemzet főmunkatársa volt. A veszprémi Új Hírek főszerkesztőjeként dolgozott
1992-93-ban, 1992-től a Magyar-Horvát Társaság elnöke volt.
Illés Sándor díjai között a következők
is szerepelnek:
a Magyar Újságírók Országos Szövetsége
Aranytoll elismerése (1986)
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
(1993)
a Magyar Újságírók Közösségének Petőfi
Sándor Sajtószabadság Díja (1994)
Vajdasági Irodalmi Díj
Táncsics Mihály-díj (2004)
Magyar Örökség Díj
Prima Primissima díj (2005)
Mikszáth Kálmán-díj (2005)
Illés Sándor mintegy negyven éven keresztül,
haláláig, a Budapest XIV. Cházár András utca 18 számú házban élt, alkotott.
Illés Sándor 1998-ban megkapta a zuglói díszpolgári címnek megfelelő ZUGLÓÉRT
EMLÉKÉRMET.
A tűzzománc emléktáblát
Pál Sándor készítette.