Skip to main content

MEGHÍVÓ az Év Embere Zuglóban Életműdíj, az Év Embere Zuglóban, valamint a Mesterségek Nemzedékeken át Díjátadó ünnepségre

2012.Március.27. 14:37:51, módosítva: 2012.04.02.

Idén kilencedik alkalommal adják át ünnepélyes keretek között a Polgári Összefogás Kerületünkért Alapítvány által létrehozott Év Embere Zuglóban díjat.

A díjátadó ünnepség időpontja:
2012. március 29. csütörtök, 18 óra
helyszíne
a Szent István Király Zeneiskola
(Budapest-Zugló, Colombus utca 11.)

A színvonalas műsoros est folyamán harmadik alkalommal kerül sor
az Év Embere Zuglóban Életmű díj átadására is.

A díjakat az est díszvendége
dr. György István
Budapest Főváros alpolgármestere,
valamint
Rozgonyi Zoltán
Budapest-Zugló apolgármestere
adja át.

Az est háziasszonya Majzik Edit színművésznő.


Az alapítvány minden évben, a kerület lakosainak javaslatai alapján dönt a díjazott személyéről.
2003 óta a díjat Szécsi Zoltán vízilabda kapus, Záborszky Kálmán karnagy, Mericske Zoltán zenekarvezető, Zsivóczki Attila tízpróbázó, Talmácsi Gábor motorversenyző, Bélafy Szilárd látássérült maratoni futó, Kardos Pál polgárőrség vezető, Kapás Boglárka úszónő, az „Év Embere Életműdíjat  dr. Kelemen Gyula gyermek szakorvos, valamint, prof. dr. Mayer Árpád radiológus főorvos vehette át.

Az ünnepség keretein belül a Mentor, és a Nőszirom Egyesület által alapított
Mesterség Nemzedékeken át” díjakat is átadják.

A rendezvény szervezői a Polgári Összefogás Kerületünkért Alapítvány, a Szeretjük Zuglót Egyesület, a Mentor Egyesület, valamint a Nőszirom Egyesület nevében szeretettel várnak minden érdeklődőt!

A részvétel díjtalan!