MEGHÍVÓ az Év Embere Zuglóban Életműdíj, az Év Embere Zuglóban,
valamint a Mesterségek Nemzedékeken át Díjátadó ünnepségre
2012.Március.27. 14:37:51, módosítva: 2012.04.02.
Idén kilencedik alkalommal adják át ünnepélyes keretek között
a Polgári Összefogás Kerületünkért Alapítvány által létrehozott Év Embere Zuglóban díjat.
A díjátadó ünnepség időpontja:
2012. március 29. csütörtök,
18 óra
helyszíne
a Szent István Király Zeneiskola
(Budapest-Zugló, Colombus utca
11.)
A színvonalas műsoros est folyamán
harmadik alkalommal kerül sor
az Év Embere Zuglóban Életmű
díj átadására is.
A díjakat az est díszvendége
dr. György István
Budapest Főváros alpolgármestere,
valamint
Rozgonyi Zoltán
Budapest-Zugló apolgármestere
adja át.
Az est háziasszonya Majzik Edit
színművésznő.
Az alapítvány minden évben, a kerület
lakosainak javaslatai alapján dönt a díjazott személyéről.
2003 óta a díjat Szécsi Zoltán
vízilabda kapus, Záborszky Kálmán karnagy, Mericske Zoltán
zenekarvezető, Zsivóczki Attila tízpróbázó, Talmácsi Gábor
motorversenyző, Bélafy Szilárd látássérült maratoni futó, Kardos
Pál polgárőrség vezető, Kapás Boglárka úszónő, az „Év Embere
Életműdíjat dr. Kelemen Gyula gyermek szakorvos, valamint,
prof. dr. Mayer Árpád radiológus főorvos vehette át.
Az ünnepség keretein belül a Mentor,
és a Nőszirom Egyesület által alapított
„Mesterség Nemzedékeken át”
díjakat is átadják.
A rendezvény szervezői a Polgári
Összefogás Kerületünkért Alapítvány, a Szeretjük Zuglót Egyesület, a Mentor
Egyesület, valamint a Nőszirom Egyesület nevében szeretettel várnak minden
érdeklődőt!
A részvétel díjtalan!