2009.Szeptember.02. 13:34:00, módosítva: 2010.01.18.
Tervtanács Hatáskörrel rendelkezik: Képviselő testület/főépítészEljárást megindító irat benyújtásának módja: írásban
Ügymenet leírása: A Tervtanács véleményt alakít ki a rendeletben felsorolt esetekben és az ott meghatározott formában és példányban benyújtott tervekről, melyet írásban közöl a tervezővel ill. építtetővel.
A Tervtanács az alábbi épületek építészeti-műszaki terveit véleményezi:
a) műemléki jelentőségű területen, műemléki környezetben, valamint a helyi építészeti örökségi védelem alatt álló területen és útvonalak mentén lévő, illetve megvalósuló épületek, melyeket a központi, illetve a fővárosi építészeti-műszaki tervtanács nem tárgyal,
b) az I. és II. rendű főutak és gyűjtő utak mellett épülő épületek,
c) a 200 m2 összes szintterületet meghaladó épületek,
d) a zártsorú, úszótelkes és tömbtelkes beépítések esetén ráépítéssel, épülettömeg-bővítéssel vagy tetőtérbeépítéssel érintett épületek,
e) az FSZT-s területen (kiemelt szabályozást igénylő összvárosi érdekű területeken) épülő épületek.
A Tervtanács fentieken túlmenően véleményezi:
a) az épületek homlokzat-színezési terveit,
b) Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata saját beruházásaiban megvalósuló épületek építészeti-műszaki terveit,
c) azon terveket, amelyeket a Képviselő-testület, a Vagyongazdálkodási, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, valamint Budapest-Zugló Polgármesteri Hivatala jegyzője, illetve Építéshatósági Osztály vezetője kér véleményezni, vagy amelyet a Tervtanács elnöke kijelöl,
d) azon terveket, melyek esetében szabályozási terv és helyi építési szabályzat, vagy egyéb helyi rendelet a Tervtanács szakmai véleményének kikérését írja elő.
Ügyintézéshez szükséges mellékletek: A beadandó dokumentum tartalmát a honlapunkról letölthető 39/2008(X.30.) sz. önk. rendelet szabályozza.
Eljárási illeték: -