Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A családokra is hatnak a zöld óvodák

Tizenhárom zuglói óvoda részvételével első alkalommal rendezték meg a Zuglói Zöld Óvodák Találkozóját. A résztvevők megosztották egymással tapasztalataikat, drámajátékot néztek, és interaktív előadáson is részt vettek a Hétszínvirág Óvodában.

A programot Görög Anikó, az intézmény vezetője kezdeményezte, az ő mesterprogramjának része a kerületi zöld óvodák találkozója, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendeztek meg április 17-én. – Ma már minden óvodának fontos a környezeti nevelés, az egészséges életmód, de minden intézménynek megvan az az irányvonala, amit hangsúlyosabban képvisel. A zöld óvodák kiemelten foglalkoznak ezzel a területtel – mondta Görög Anikó. Szerinte az is fontos, hogy a gyerekeken keresztül a családokra is hatnak, hiszen a kicsik otthon megosztják az óvodában szerezett tudást, tapasztalatot.

Fotó: Képszerkesztőség

A találkozón Szabó Rebeka alpolgármester is részt vett, aki hangsúlyozta, a klímaváltozás a mostani óvodások életét már jelentősen befolyásolni fogja, ezért fontos az a tudatosság, amit az óvodában beléjük nevelnek, és a szülőknek is jó példát mutatnak az egészségnapok megszervezésével, a komposztálással, a szelektív hulladékgyűjtéssel, a kertgondozással.

A találkozóra drámajátékkal készült a Maci csoport, a résztvevők megnézték az óvoda zöld udvarát, továbbá interaktív előadással, totóval is készültek a szervezők.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb