Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A szociális munkásokat ünnepelték

Idén először rendezték meg a Zuglói Szociális Munka Napját. A november 9-i ünnepségen átadták a Gondozási Munkáért Díjat és az Együtt Segítünk Okleveleket.

A Zuglói Családsegítő és Gyermekjóléti Központ (ZCSK) munkatársai, Varga Sándor szakmai vezető és Püski Krisztián esetmanager vehette át elsőként a Gondozási Munkáért Díjat.

Az Együtt Segítünk Oklevelet a Móra Ferenc Általános Iskola, a Studium Generale, Balogh Kármen rendőrfőhadnagy, Dr. Losonczi László gyermek háziorvos, Erdélyiné Szabó Gyöngyi, az Uzsoki Utcai Kórház szociális munkása, Pál Csaba, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Rákosszeg parki Családok Átmeneti Otthona krízis anyaotthonának koordinátora és Szabó Fanni, a Deák Ferenc Kollégium szociálpedagógusa érdemelte ki. Pataki Éva, a ZCSK igazgatója azt mondta, a szociális szakma nem lenne eredményes a társintézményei, segítői nélkül, akiknek az oklevéllel köszönik meg az együttműködést.

Fotó: Képszerkesztőség

“Nem nagyon van ünnepelni való a szociális ágazat országos állapotán, de büszke vagyok arra, hogy Zuglóban sikertörténetet írtunk a területen az elmúlt két évben” – mondta köszöntőjében Karácsony Gergely polgármester, aki reméli, hogy a közeljövőben nem csak ünneplésben és közös beszélgetésben merül ki a szakmában dolgozók elismerése – mert mint fogalmazott –, tudja, hogy a fizetésük alig több mint azoké, akiken segíteniük kell.

Szabó Rebeka alpolgármester szerint csak úgy lehet a szociális területen dolgozni, ha biztosítottak a körülmények, a kerület vezetése pedig azon dolgozik, hogy javítsa munkafeltételeket. Kifejtette, hogy sokat tanult a szociális munkásoktól, és büszke, hogy közösen oldottak meg olyan ügyeket, mint a gyerekek szünidei étkeztetése, a tűzifa támogatás, vagy a hamarosan megnyíló szociális szépségszalon.

A szociális bizottság elnöke beszédében hangsúlyozta, a Zuglóban dolgozó szakemberek sokszor erejükön felül, példát mutatva segítenek a kerületben élőkön. Hevér László György azt mondta, tisztában van vele, hogy a tisztelet és hála mellett jó lenne, ha megfelelő pénzügyi elismerés is járna, és a bizottság elnökeként szolidáris a szakma béremelési igényével.

Gyügyei Attila családvédelemért és egyházi ügyekért felelős tanácsnok úgy véli, alázat, remény, hit, szeretet nélkül nem lehet a szociális szférában dolgozni, mert akik ezt a hivatást választják, otthon is azon gondolkoznak, hogyan lehetnek segíteni a krízishelyzetben lévőkön.

A rendezvényen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan zenészekből és segítőkből álló rock-zenekara, az Underdog is fellépett. A ZCSK munkatársai azt kérték, hogy az ünneplésükre szánt összegből a szervezők segítsék a zenekart, így a rendezvény és a Zuglói Cserepes Non-profit Kft. költségvetéséből összesen 100 ezer forintos támogatást kaptak.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb