Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
december 7. szombat, Ambrus

Horváth Csaba

Tisztelt Zuglóiak!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Zugló polgármestereként.

2019 októberében, az önkormányzati választáson arra kaptam felhatalmazást, hogy együtt folytassuk a fejlődő, gondoskodó, biztonságos és zöld Zugló építését. A zuglóiak bizalmából öt párt, az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Lehet Más a Politika jelöltjeként lettem a kerület polgármestere, és ötpárti jelölttársaim minden körzetben nyertek. Köszönjük! Az együttműködést folytatva dolgozunk Zuglóért, a zuglóiakért, mindannyiunkért. De most már nem érdekes, ki honnan jött, csak egy dolog számít: Zuglót, a zuglóiakat szolgáljuk. Természetesen azokat is, akik másokkal, másként képzelték el a kerület jövőjét.

2002 óta foglalkozom várospolitikával. Pályafutásomat a II. kerület polgármestereként kezdtem, majd főpolgármester-helyettes voltam. Az én irányításom mellett bővítették ki és újították fel az Uzsoki Utcai Kórházat és a Mexikói úti mozgásjavító intézetet, valamint abban az időszakban számtalan fejlesztést felügyeltem a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Ezt követően Budapest kormánybiztosaként, majd a Fővárosi Közgyűlésben frakcióvezetőként és képviselőként dolgoztam a budapestiekért. Képviselőként többek között a Városliget esztelen beépítése ellen, az élet és a fák védelmében, közös jövőnkért emeltem fel a szavam.

Zugló mindennapi élete, örömei és problémái hozzátartoznak az életemhez, hiszen édesanyám évtizedek óta itt él, idekötnek első munkahelyeim és számtalan családi és baráti szálon kapcsolódom a kerülethez.

2010 óta küzdök azért, hogy megépüljön az M4-es metró Bosnyák térig tartó második szakasza, amely jelentősen megkönnyítené az itt élők közlekedését. Ezt a munkát a jövőben is folytatom.

A 2010 óta eltelt időszakban Zugló Budapest mostohagyereke volt, emiatt a kerület számtalan olyan problémával néz szembe, amelyek nem tűrnek halasztást. Zugló polgármestereként képviselőtársaimmal és a civil szervezetekkel azért dolgozom, hogy ezeket a problémákat orvosoljuk és Zuglónak olyan jövője legyen, amelyben minden zuglói jól érzi magát.

Hiszen ez a legfontosabb.

Ebben a munkában minden zuglóira számítok, mert minden zuglói számít!

Horváth Csaba
Zugló polgármestere

Elérhetőség:

  • Telefonszám: 06-1-872-9168
  • Email-cím: polgarmester@zuglo.hu
  • Fogadóóra: Egyéni egyeztetés alapján

Vagyonnyilatkozatok:

Megosztás

Hozzászólások lezárva.