Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Konzorciumi ülés az ökoturizmusról

Projektindító megbeszélést tartottak a Duna régióban megvalósuló ökoturizmus tervezését elősegítő nemzetközi konzorcium tagjai Zuglóban, július 5-én.

A kétnapos rendezvényen megjelent partnereket az önkormányzat részéről Szabó Rebeka alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte: a pályázat útján elnyert, az Európai Unió támogatásával megvalósuló program Zuglóban még jobban ráirányítja a figyelmet a kerékpárhasználat kérdéseire.

A kerület a kerékpáros közlekedés fejlesztése érdekében már számos lépést tett, többek között elkészítette a városrész kerékpáros stratégiáját, felmérték a helyi kerékpáros infrastruktúrát, illetve a biciklis fejlesztések ügyében kikérték a lakosság véleményét. Emellett VEKOP pályázat keretében az önkormányzat a Fővárossal konzorciumot hozott létre a Rákos-patak menti kerékpárút megépítésére.

Szabó Rebeka arról is beszélt, hogy az EcoVeloTours projekt mentén kibontakozó nemzetközi együttműködés nagyban elősegítheti a régióra jellemző problémák feltárását, valamint azok közös megoldását.

Fotó: Képszerkesztőség

Zugló önkormányzata sikeresen pályázott az Európai Uniónál, így egy nemzetközi konzorcium vezetőjeként vehet részt az EcoVeloTours – A hatékony ökoturizmus tervezés elősegítése az EUROVELO kerékpárút hálózatban a Duna régióban című projektben, amely az Interreg Duna Transznacionális Program keretében valósul meg.

Zugló mellett a konzorcium tagja még a bécsi Természeti Erőforrások és Élettani Tudományok Egyeteme, Tájépítészeti, Térbeli és Infrastrukturális Tudományok Szak, Közlekedéstudományi Intézet, a Passaui Egyetem Piacorientált Turizmusfejlesztési Központja (CenTouris), a Kelet Bajorország Turisztikai Tanácsa, a Bolgár Alternatív Turisztikai Szövetség, a Kassai Regionális Turisztikai Tanács, a romániai Duna Delta Nemzeti Kutató és Fejlesztő Intézet , Tulcea, a Budapesti Corvinus Egyetem, a szerbiai Kistérségi Turisztikai Klaszter, Szabadka Palics, valamint a szerbiai Duna Kompetencia központ.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb