HIRDETMÉNY
A közjegyző a Budapesten, 2024. március 22. napján meghalt
Tóth Frigyes István, születési neve: Tóth Frigyes István
(született: Budapest, 1955. november 19., anyja születési neve: Kovács Gizella)
volt 1148 Budapest, Mogyoródi út 69. I/4. szám alatti lakos örökhagyó hagyatéki eljárásában – tekintettel arra, hogy arra vonatkozó adat merült fel, hogy más törvényes örökös hiányában a Magyar Állam örököl – az alábbi hirdetményt bocsátja ki:
A közjegyző felhív mindenkit, aki a hagyatékra öröklésben érdekeltként igényt tart, hogy igényét a hirdetményi kézbesítéstől számított 30 napon belül a közjegyzőnél írásban jelentse be.
Ha e határidőn belül a hagyatékra örökösként érdekelt nem jelentkezik, a közjegyző a Magyar Állam törvényes öröklését állapítja meg és a hagyatékot, az arra más jogcímeken bejelentett igényekre is tekintettel az általános szabályok szerint adja át.
A hirdetmény közzétételének napja: 2024. augusztus 9. napja. A hirdetményt a közzététel napjától számított 15. napon kell kézbesítettnek tekinteni.
A hirdetmény teljes, hiteles szövegét IDE KATTINTVA olvashatja el.