Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Beruházások, fejlesztések, építkezések – 2018

A közösségi tervezés nem más, mint egy társadalmi egyeztetés. Ebben az egyeztetésben egyforma felelősséggel és súllyal vesznek részt a lakók, a szakemberek és a döntéshozók. Egy-egy ötletből, elképzelésből közös munkájuk által alakul ki egy végleges, megvalósításra váró terv. A lényeg a párbeszéd, a kompromisszumkészség. Ezek szükségesek leginkább ahhoz, hogy egy mindenki által elfogadható végtermék szülessen, egy olyan beruházás valósuljon meg, amelyben mindenki benne van egy kicsit, s amit éppen ezért mindenki magáénak is érez.

Zuglóban ebben az önkormányzati ciklusban indult először közösségi tervezésen alapuló fejlesztési folyamat. A Pillangó park tervezését azóta számos, a zuglóiak részvételén alapuló közösségi egyeztetés követte.


A Pillangó park a Városliget után Zugló második legnagyobb közparkja, melynek megújítása a környék lakóinak visszatérő és jogos igénye volt. A rossz közvilágítás, az elhanyagolt utcabútorok, a közbiztonsági állandó problémaként jelentkeztek minden lakossági fórumon. A Városligetben folyó építkezés is arra ösztönözte a kerület vezetését, hogy induljon el a Pillangó park megújítása, és történjen ez Zugló történetében először közösségi tervezéssel.

A Pillangó park megújítási terve ide kattintva érhető el

A Pillangó park felújításának költségvetése ide kattintva tekinthető meg.

Látványtervek a megújult Pillangó parkról:

 

Pillangó park közösségi tervezése

2016. április 5. – 1. találkozó
Problématérkép elkészítése

“Egy olyan kerületet szeretnénk, amelyet magukénak éreznek az emberek. Nem az itt élők feje felett döntünk, hanem velük együtt, arra költjük a közpénzt, ami valóban a közösség érdekét szolgálja” – mondta a közösségi tervezés első találkozóján Karácsony Gergely polgármester. Az első közösségi találkozóra a Sylvester János Református Gimnáziumban került sor, ahol a résztvevők a park hiányosságait, a parkhasználat problémáit, ill. a környék lakóinak panaszait gyűjtötték össze, majd ezek kezelésére megoldási javaslatokat is felvázoltak. Az 1. találkozó végére összeállt egy problématérkép, mely a fejlesztési irányok alapját szolgáltatta.

 

2016. április 17. – 2. találkozó
Piknik a Pillangó parkban

Az I. Tavaszi SugárZoo Pikniken már az Év Junior Tájépítésze Díj pályázat Pillangó parkra készített terveivel ismerkedhettek az érdeklődők. A piknikre látogató helyiek megismerkedhettek a pályamunkákkal és szavazhattak is azok közül az általuk legjobbnak ítélt tervre.

 

2016. április 23. – 3. találkozó
Lakossági vélemények, ötletek összesítése

A Sylvester János Gimnáziumban összegyűlt helybéliek kisebb csoportokban összesítették azokat az ötleteket, elképzeléseket, melyek a park felújításával kapcsolatban az 1. találkozó óta megfogalmazódtak. A találkozó során már azok a vélemények, javaslatok is összesítve lettek, melyek az önkormányzathoz időközben e-mailben, vagy a Facebook-oldalon keresztül beérkeztek. A rendezvényen a résztvevők kérésére levelezőcsoport jött létre.

 

2016. május 7. – 4. találkozó
Váratlan nehézségek kezelése

A lakosság körében a közösségi tervezéssel szemben bizalmatlanságot ébresztett az, hogy a tervezési folyamat közepén a Pillangó Tenisz Klub parkoló építésébe kezdett a Pillangó park területén. A lakossági egyeztetésen Karácsony Gergely polgármester, Szokolay Örs polgármesteri főtanácsadó és Beregszászi Csaba, a Tenisz Klub részéről tisztázta a félreértéseket, és minden felmerülő kérdést megválaszolt a parkoló építéséről, és tájékoztatták a lakosságot arról, hogy a tenisz klub érvényes és hatályos engedély alapján építkezik.

 

2016. május 21. – 5. találkozó
Utolsó lakossági egyeztetés a tervek készítése előtt

A tervkészítés előtti utolsó lakossági egyeztetésen a találkozó résztvevői meghatározták a park átépítésének legfontosabb elemeit, azokat a legfontosabb parkelemeket, melyek megvalósítását mindenképpen szükségesnek tartják. A találkozón Szokolay Örs, stratégiai főtanácsadó és Beregszászi Csaba, a Pillangó Tenisz Klub vezetője is ismertette a résztvevőkkel, hogy az utolsó találkozó óta hogyan halad a parkoló építése.

 

2016. december 10. – 6. találkozó
Vázlatterv bemutatása

November végén kérdőívekkel kérte ki az önkormányzat a zuglóiak véleményét a park elkészült vázlattervéről. A vélemények kiértékelését követően került sor a vázlatterv közösségi bemutatására és véleményezésére a Sylvester János Gimnáziumban. “A politikusoknak nem az a dolguk, hogy mindenkinél okosabbak legyenek. Az a feladatunk, hogy a lehető legtöbb ember véleményét meghallgatva – annál is inkább, mert ez közterület és közpénz – olyan dolgokra költsük a pénzt, amik valóban a köz javát szolgálják” – mondta Karácsony Gergely polgármester a tervezési fórumon. A közösségi tervezésen részt vett Várnai László és Lévai Sándor önkormányzati képviselő is, utóbbi a körzet képviselőjeként hangsúlyozta: a Pillangó park megújulása nemcsak a környéken élők, hanem egész Zugló ügye. A jelenlévők négy csoportban mondták el véleményeiket, javaslataikat a projektről, amelyeket a program végén közösen is megbeszéltek.

 

2017. június 10. – 7. találkozó
Végleges terv bemutatása

Egy évvel a közösségi tervezés indulása után lezárult a Pillangó park felújításának tervezési szakasza. Az egyeztetések nyomán született meg a park végleges terve. Az elkészült terveket és a felújítás fázisait, konkrétumait mutatta be Sándor Tamás, a park tervezője a résztvevőknek. Első körben a területrendezés, a sétálóutak kialakítása, a közvilágítás és a közműrendszer kiépítése valósul majd meg. A padokkal és információs táblákkal felszerelt fogadó tér a metrómegálló felőli oldalon kap helyet, innen indul majd a többfelé ágazó fősétány a játszótér, a sportpályák, kutyafuttató irányába. Ezt követően épülne egy új fitnesz- és extrém sportokra alkalmas park, gördeszka-, bmx és pétenque pálya, két pingpongasztal, a Bánki Donát utcával szemközti részen egy burkolatba süllyesztett vízijáték nyugágyakkal és padokkal körülvéve, egy gumiburkolatú futókör és két kutyafuttató is. Megyeri Szabolcs főkertész egy területbejáró séta közben ismertette a növényvilágban várható átalakításokat. Mint mondta, egyelőre úgy tűnik, hogy 94 – elöregedett, beteg, besűrűsödött – fát vágnak ki, és összesen 325 darabot telepítenek. A tervező a park felújításának munkafázisait is ismertette a lakókkal.

 

2017. szeptember 21.
Képviselő-testületi ülés – előterjesztés a park felújításához kapcsolódó közbeszerzés kiírásáról

A képviselő-testület hosszas vita után elutasította a Pillangó park felújítására vonatkozó előterjesztést. A beruházás közbeszerzésének kiírása ellen érvelő Várnai László képviselő szerint a tervezett beruházás túl drága, ezért módosító javaslatot terjesztett elő a költségek 200-250 millió forintos maximalizálásáról, valamint ezzel összefüggésben a közösségi tervezés – az új költségkeretet figyelembe vevő – folytatásáról. Karácsony Gergely a képviselői felvetésekre reagálva azt mondta: a tervek a környéken élők és a parkot használók bevonásával, közösségi tervezéssel készültek el. A polgármester példaként hozott Budapestről számos olyan parkfelújítást, amely a terület nagysága és a beavatkozás mértéke miatt összevethető a Pillangó parkban tervezett beruházással. Mint mondta, ezek költsége arányos a Pillangó parkban tervezett beruházás büdzséjével. A polgármester az ülésen bejelentette, hogy a közösségi tervezés eredménye miatt nem is tehet mást, mint hogy újra a testület elé viszi az előterjesztést.

Várnai László (CivilZugló) módosító javaslata a Pillangó parkról szóló előterjesztéshez

 

2017. október 12.
A Pillangó park fejlesztési tervének bemutatója

A zuglói képviselőknek és a szakmailag érintett bizottsági tagoknak a Pillangó park tervezője bemutatta a közpark teljes megújítási tervét. Sándor Tamás, az S-TÉR iroda vezetője mellett a terület faállományát érintő tervekről Zugló főkertésze, Megyeri Szabolcs tartott beszámolót.
A tájékoztatón bemutatott prezentációk itt elérhetők:

2017. november 23.
A képviselő-testület döntése a Pillangó park felújításáról

A testület újra napirendjére tűzte a Pillangó park felújításának kérdését. A képviselők ezúttal támogatták szavazatukkal a közbeszerzés megindítását, valamint biztosították a beruházás első üteméhez szükséges bruttó 290.500.000 Ft-ot is a 2018-as költségvetésben.



100 millió forintot nyert a zuglói önkormányzat a Mogyoródi úti sportpálya fejlesztésére. A TÉR-KÖZ pályázaton nyert támogatással az önkormányzat helyreállítja a futókört, új sporteszközöket vásárol és területrendezéssel bővíti a szabadidős tevékenységek kínálatát. A korábban már elkészült és az új pályaelemek jól kiegészítik majd egymást, így a pálya alkalmas lesz az egyéni és csapatsporton túl, kisebb közösségi, de akár nagy kerületi rendezvények lebonyolítására is.

Mogyoródi úti Sportpálya közösségi tervezése

A helybélieket, a sportpálya használóit már a pályázat beadása előtt megkérdezte az önkormányzat elképzeléseikről.

Kérdőív eredménye
Kérdőívezés kiértékelése

A pályázati folyamat közben a zuglóiak szavazhattak arról is, mi legyen a neve a jövőben a sportpályának. A kerület lakói amellett tették le voksukat, hogy maradjon a már megszokott, Mogyoródi úti Sportpálya elnevezés.

A fővárosi támogatás elnyerését követően a Mogyoródi Úti Sportpályán közösségi fórumon véleményezhették az elkészült terveket a lakók.

1. 2017. szeptember 14.
Lakossági egyeztetés az elkészült tervekről

A Mogyoródi Úti Sportpályán tartott fórumon a fejlesztésekről Barta Ferenc tájékoztatta az érdeklődőket. Zugló főépítésze elmondta: az önkormányzat már korábban is indult a főváros által meghirdetett, közösségi célú beruházások támogatására kiírt TÉR-KÖZ pályázaton. Az akkor elnyert összegből többek között görzenál, streetball és mountainbike pálya létesült, valamint petangue-pálya és szabadtéri street workout edzőelemek kerültek a Mogyoródi útra.

A kerület újabb sikeres pályázata, az elnyert 100 millió forintot, lehetővé teszi, hogy megkezdődjön a sportpálya fejlesztésének második üteme. A tervek elkészítése előtt kikérték a pályahasználók véleményét is. Ennek alapján egy fogyatékkal élők által is használható integrált játszótér, futó- és futballpálya épül majd. Az utóbbit a vízmentesítés érdekében alagcsövezéssel is ellátják – tette hozzá Barta Ferenc.

A főépítész tájékoztatójából az is kiderült, hogy az önkormányzat a pályázati forráson túl saját pénzből is fejleszti a sportlétesítményt. A tervek szerint egyebek mellett tűzrakó helyeket létesítenek, asztalokkal és padokkal felszerelt piknikező, pihenő terület is lesz.

 

Megyeri Szabolcs, Zugló főkertésze a sportpályát körülfogó nyárfasor megfiatalításáról, valamint a létesítmény területére ültetendő növényekről tájékoztatta a fórum résztvevőit. A főkertész hangsúlyozta: a növényzet telepítése csak az építési munkák befejezése után, 2019-ben kezdődhet. A dísznövényeket főként olyan helyekre kerülnek majd, ahol nem lesznek sporteszközök.

A rendezvényen megjelentek a sportpályával kapcsolatban több észrevételt is megfogalmaztak. Volt aki rövidnek ítélte a készülő futópályát, és azt is kifogásolta, hogy az igényfelmérő kérdőív nem jutott el hozzá. Mások a BMX-pályáról érkező zajra, illetve a parkolóból felszálló porra panaszkodtak.

Bátki László, a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft. ügyvezetője kifejtette, hogy ismerik a problémákat, a BMX-pálya hangszigetelését hamarosan megoldják, de a fővárosi tulajdonban lévő parkoló ügyében is tettek már lépéseket.

A tervet a készítői 2017. október 12-én mutatták be a képviselőknek, az önkormányzati bizottság tagjaink.

 

2017. november 23.
A képviselő-testület döntése a sportpálya fejlesztéséről

A testület megszavazta, hogy Zugló önkormányzata támogatási szerződést kössön Budapest Főváros Önkormányzatával a TÉR-KÖZ pályázatban elnyert összegről, s ezzel együtt a képviselők döntöttek az önrész biztosításáról is a jövő évi büdzsében. A testület megszavazta, hogy a pályázati forráson túl a pálya komplex fejlesztéséhez további 290.620.179 Ft álljon rendelkezésre a 2018-as zuglói költségvetésben.



A Vezér utca Egressy és Fogarasi út közötti mintegy 850 méteres szakaszának megújítására 100 millió forintot nyert a fővárosi TÉR-KÖZ pályázati alapból Zugló önkormányzata. Ebből jut a teljes zöldfelület, a parkolók és a kapcsolódó utcák rekonstrukciójára, pihenőhelyek kialakítására.

Vezér utca közösségi tervezése

1. 2016. október 25.
Első közösségi találkozó

Az első közösségi találkozóra még a pályázat benyújtását megelőzően került sor a zuglói Civil Házban. Első lépéseként a tervezők, az önkormányzat munkatársai mutatták be elképzeléseiket, amit megvitattak az érdeklődőkkel, feljegyezték a véleményeket, javaslatokat. Barta Ferenc főépítész hangsúlyozta, munkájuk során azt tartották szem előtt, hogy a lehető legtöbb zöldfelület legyen a területen. Kiemelte azt is, hogy egyelőre nem a végleges tervet mutatták be. A pályázatot november 30-ig kell benyújtani, és ha nyer, akkor újabb lakossági fórumok után konkrét tervek következnek, 2018-ban pedig megújulhat a szakasz.

 

A terület önkormányzati képviselője azt mondta, nagyon fontos lenne, hogy megújuljanak a járdák, a zöldfelületek, és egyebek mellett kellene játszótér, kutyafuttató is. Sógor László a szervizút feldarabolását, megszüntetését is nagyon jó ötletnek tartotta.

Szabó Rebeka alpolgármester is kitért a szervizútra, ami nagyon forgalmas, ezért zavarja a környéken élőket. Szerinte számos új funkcióval lehetne bővíteni az autóút és a házak közötti széles sávot.

2. 2017. november 8.
Második közösségi találkozó

Karácsony Gergely polgármester a fórumon elmondta, hogy a TÉR-KÖZ pályázaton nyert 100 millió forintos összeget és az ehhez kapcsolódó önerőt az ott élőkkel átbeszélt, egyeztetett terv megvalósítására szeretnék költeni.

Parkolót, fitnesz parkot, játszótereket, palánkos focipályát, streetball pályát, parkour parkot, pingpongasztalokat, kutyafuttatót is terveztek a szakemberek az érintett területre, ám a közösségi tervezésen kiderült, hogy a környéken élők leginkább azt szeretnék, ha a zöldfelületet fejlesztenék, emellett kerékpárútnak is örülnének.

 

A megbeszélés után a tervezők a javaslatok alapján egyeztetnek a fővárossal, új rajzot készítenek, amit szintén megvitatnak a kerületben lakókkal. A kivitelezéssel a tervek szerint legkésőbb 2019. október végére készülnek el.

A megbeszélésen részt vett mások mellett Szabó Rebeka alpolgármester, Lévai Sándor és Várnai László önkormányzati képviselő is.



A Csertő park a Civil Ház felújításával egyidőben 2015-ben részben megújult. Az érintetlenül maradt területre 2016-ban készült el a felújítási terv, amit a lakosság is véleményezhetett közösségi fórum keretében.

Csertő park közösségi tervezése

1. 2016. február 20.
Közösségi fórum a Civil Házban

A parkolásról, a fák állapotáról, a játszóterekről és a kutyafuttatókról is szó esett a Csertő parkról szóló közösségi fórumon. A lakók ezen a fórumon véleményezhették a Füredi út-Vezér utca-Tihany utca-Zsálya utca-Csertő utca közötti területre elkészült vázlattervet.

 

A közös gondolkodást segítette, hogy a szervezők több kreatív játékkal készültek. Az egyik asztalnál több, a park lehetséges arculatát bemutató képeslap közül választhattak az emberek, üzenhettek a szakértőknek. Az érdeklődők arra is lehetőséget kaptak, hogy térképeken helyezzék el, hol szeretnének padokat, térfigyelő kamerákat. Azt is megmondhatták, hova gondolnak játszóteret, kutyafuttatót, sportpályát.

2. 2017. október 12.
A tervek bemutatása a képviselőknek

A kész tervet a készítő, az S-TÉR tervezőiroda munkatársa 2017. október 12-én mutatta be a képviselőknek, az önkormányzati bizottság tagjaink.

Az elkészült terv

3. 2017. október 19.
A képviselő-testület döntése a Csertő park felújításáról

A képviselők hosszas vita után elutasították a Csertő parki közösségi tér kialakítására, valamint a közbeszerzési eljárás megindítására vonatkozó előterjesztést. Várnai László (CivilZugló) úgy vélte, hogy a felújítás első ütemében a Csertő parkban egy nem élhető, panel, retró hangulatú, a lakosságnak nem tetsző rész jött létre, ahová egy oda nem illő szobrot helyeztek. Hajdu Flórián arra kérte Várnai Lászlót, hogy fejezze be a hangulatkeltést, mert korábban ő is elfogadta az általa most kritizált rekonstrukciót.

 

Lévai Sándor (MSZP) amellett érvelt, hogy a félbeszakadt munkálatokat folytatni kell, mégpedig a korábban jóváhagyott elvek szerint. Barta János (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a klímaváltozással egyre melegebb nyarak várhatók, ezért a térhasználhatósága érdekében árnyékolókra lenne szükség. szerinte a lakosság bevonásával új felújítási koncepciót kellene kidolgozni, amely már egy modernebb urbanisztikai felfogást képvisel. Karácsony Gergely polgármester arra kérte a képviselőket, hogy támogassák a beterjesztést, mert rossz irány megtestesítői mindazok, akik politikai megfontolásból azt keresik, miként akadályozzanak meg egy kész tervekkel rendelkező beruházást.

2017. november 23.
A képviselő-testület ismét tárgyalta a felújítást

Indulhat a közbeszerzés – második nekifutásra így döntött Zugló képviselő-testülete a Csertő park  felújításának kérdésében. A tervezői költségbecslés alapján a beruházás bruttó 170.180.000 Ft-ból valósulhat meg.



A zuglói önkormányzat az EB OVO egyesülettel közösen kutyafuttató roadshowt indított. A cél az, hogy a helyi közösségek véleményét meghallgatva és lehetőséget biztosítva a párbeszédre, felmérjék a kutyafuttatókkal kapcsolatos igényeket. Zuglóban összesen 17 kutyafuttató van, ebből öt zárt. A szakemberek jövő tavaszig mindet végigjárják, hogy begyűjtsék a fejlesztésekkel kapcsolatos ötleteket, illetve a futtatók házirendjére vonatkozó javaslatokat. A roadshow-t kérdőíves közvélemény kutatás előzte meg.

Ebtartási Stratégia – Megalapozó vizsgálat

Kutyafuttatók közösségi tervezése

1. 2017. október 24.
Kassai tér

A roadshow első állomásán, a Kassai téri futtatónál Szabó Rebeka állatvédelemért felelős alpolgármester és Csonka Berta, az EB OVO Egyesület elnöke várta a környékbeli kutyásokat. Ennél a kutyafuttatónál elsősorban a világítás hiánya, valamint a kutyák szeparálása okoz gondot a használóknak. A kutyások örülnének egy kútnak, egy-két játéknak és szeretnék azt is, ha praktikusabb burkolatot kapna a futtató. A környék lakóiz sokszor zavarja a kutyafuttatóval járó zaj.

 

2. 2017. november 7.
Korong utca

A jelenlévők többsége azt szeretné, ha megszűnne a futtató. A hangos ebek, a fertőtlenítés hiánya, a patkányok és a kulturálatlan állattartók is problémát jelentenek a jelenlévők szerint az utcában élőknek. Többen sérelmezték, hogy kora reggeltől késő estig hangoskodnak a kutyák. Az elhangzott vélemények szerint nem a környékbeli állattartókkal van a baj, hanem a más kerületekből odajárókkal, akik nemcsak kutyapiszkot hagynak maguk után, hanem szemetet, üres alkoholos üvegeket is, és hiába van kitéve megfelelő mennyiségű gyűjtő zacskó és szemetes, sokszor a kertekbe dobálják be az állatok ürülékét.

Az alpolgármester azt mondta, igyekszik minél előbb megoldást keresni a kialakult helyzetre, és nem zárkózik el attól sem, hogy áthelyezzék a kutyafuttatót.

 

3. 2017. november 14.
Örs vezér tere

A programon résztvevők jelezték az öntözőrendszer hibája miatti talajproblémákat, és hiányolták az itatót. Mindenki egyetértett abban, hogy a futtató melletti forgalom miatt jó lenne, ha sövényt telepítenének a kerítés mellé, így az autók zaja nem zavarná a kutyákat. Volt olyan, aki szerint nincs elég hely az ebek átmozgatásához, és a játékokat is fel kellene újítani.

 

4. 2017. november 21.
Újvidék tér

A jelenlévők szerint megoldást kell találni arra, hogy ne zavarják egymást a különböző habitusú és méretű ebek. A gazdik elmondták azt is, hogy a talaj nyáron porzik, esős időben pedig saras, és több pad, valamint egy árnyékoló is elkelne a területre. A játszóeszközök szükségességéről megoszlottak a vélemények: egyesek szerint jó lenne, de voltak, akik úgy gondolták, azok miatt nem maradna elég hely az állatok átmozgatására. A megjelentek arra törekedtek, hogy a házirendet majd mindenki magáénak érezze, így egy igazi kutyás közösség alakulhatna ki az Újvidék téren.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb