Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Őszre megszűnhet a Ringató Bölcsőde előtti átmenő forgalom

A forgalmi rend megváltoztatásával hamarosan megszűnhet a Bácskai utca Ringató Bölcsőde előtti szakaszán a reggeli csúcsforgalomban kialakuló, sokszor balesetveszélyes helyzeteket előidéző áldatlan állapot.

Reggelente Zugló irányából a belváros felé haladók közül egyre többen veszik igénybe a gyorsabb előrejutás reményében a Bácskai utcát, amelyről a Mexikói útra kanyarodva a vasútállomásnál hajthatnak rá az akadozó forgalmú Thököly útra. A parkolóhely hiánnyal küzdő szűk utca aránytalanul nagy forgalma zavarja az ott lakókat és veszélyezteti a Ringató Bölcsődébe igyekvőket. A gyermekintézménynél már baleset is történt, egy bölcsődébe igyekvő szülőt gázoltak el a gyermekével.
2018-ban már történt próbálkozás a forgalmi rend megváltoztatására, azonban az akkori főépítész a Thököly út jelentős forgalomnövekedésére hivatkozva nem javasolta a polgármesternek a megvalósítást.

– A tavaly őszi megválasztásomat követően többen is megkerestek, hogy próbáljak valamit tenni a Thököly utat kikerülők miatt egyre erősödő forgalom mérséklésére – tájékoztatott Lepsényi László a terület DK-s önkormányzati képviselője. Hozzátette: az ügy megoldására felvette a kapcsolatot a 2018-ban elbukott változtatási kísérlet kezdeményezőivel, akik azt szerették volna elérni, hogy Bácskai utca a Mexikói út felől legyen egyirányú a Róna utcáig, Gyarmat utca pedig a Róna utcától a Mexikói útig.
A közlekedési rend megváltoztatására három a Budapest Közút Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatóságával egyeztetett elképzelés született, amelyekből a lakosság és az óvoda elvárásait is figyelembe véve várhatóan egy köztes megoldás valósulhat meg a közeljövőben.

Fotó: Képszerkesztőség / kepszerk.hu

– A felméréseket követően azt láttuk, hogy a Bácskai utca és a Gyarmat utca eddigi kötelező haladási irányának a megfordítása nem elegendő a hatásos forgalomcsillapításhoz, ehhez változtatnunk kell a Columbus utca járműközlekedési rendjén is – magyarázta Lepsényi László. – Ezt úgy kívánjuk megoldani, hogy a Columbus utcát a Thököly út irányából tesszük egyirányúvá a Korong utcáig és ezen a szakaszon megtiltjuk a balra kanyarodást. A Columbus utca kötelező haladási irányának a megváltoztatásával várhatóan a Thököly úton egyenletesebbé válik a forgalom, mert megszűnik a Columbus utcából „besurranók” okozta torlódás – fűzte hozzá a képviselő, aki azt is elmondta, hogy kezdeményezni fogja bölcsődére figyelmeztető jelzések kihelyezését, mert a környéket nem ismerő autósok nem is sejtik, hogy a növényzet takarásában fokozott figyelmet igénylő gyermekintézmény működik. Ezen túlmenően a politikus azt is szeretné elérni, hogy a bölcsőde bejárathoz korlát kerüljön, amivel megakadályozható, hogy a gyerekek kiszaladjanak az útra.
A forgalmi rend megváltoztatásával kapcsolatban az egyeztetések már folynak, a témában megtartott lakossági fórumokon megjelentek egyértelműen támogatják a változtatási tervet.

– A Bácskai utca közlekedési rendjének az átszervezése ügyében tárgyaltam Rózsa András forgalomszabályzásért felelős alpolgármesterrel. Abban állapodtunk meg, hogy egy szélesebb körű egyeztetést követően a változtatási javaslatot szeptemberben terjesztem a képviselő-testület elé – nyilatkozta Lepsényi László képviselő, megjegyezve: a Bácskai utca közlekedési problémáját a polgármester is jól ismeri és támogatni fogja a kezdeményezést. A testület jóváhagyása után aláírja a változtatásra vonatkozó iratot, amely alapján a Budapest Közút Zrt. záros határidőn belül módosítja a terület forgalmi rendjét.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb