Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Szerződhet az önkormányzat a Móra felújítására

Rendkívüli ülésen bízta meg kedden Zugló képviselő-testülete Karácsony Gergely polgármestert, hogy az önkormányzat nevében kössön szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal a Móra Ferenc Általános Iskola energetikai felújítására.

A soron kívüli ülés összehívását az indokolta, hogy a támogatási szerződés a május 19-i rendes ülésig nem érkezett meg, ugyanakkor az önkormányzatnak a megállapodást május 31-ig alá kellett írni.

A testület még 2013 novemberében határozta el, hogy a Móra Ferenc Általános Iskola épületének energetikai fejlesztésére pályázatot nyújt be a Norvég Alaphoz. Az önkormányzat pályázata sikeres volt, a Móra Ferenc Általános Iskola energiahatékonysági felújítására 44,9 milliós önrész mellett 254,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

A képviselők továbbá arról is döntöttek, hogy az önkormányzat az Angol u. 75. alatti ingatlant öt évre 60,44 százalékos kedvezménnyel adja bérbe a Művész Gyerekekért Nonprofit Kft.-nek. Ennek fejében a szervezet vállalta, hogy a rászoruló zuglói gyerekeket tandíjkedvezményben részesíti, illetve 60 hónap alatt megfizeti az önkormányzatnak a Madách Musical Táncművészeti Iskola Közhasznú Nonprofit Kft. 8,1 millió forintos bérleti díj hátralékát.

A testület heves vitát követően utasította el azt az indítványt, hogy Zugló csatlakozzon a Száz Százalékban Átlátható Önkormányzatok Klubjához.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb