Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Történelmi sétát tartott Eörsi László Zuglóban

Eörsi László történész, író kalauzolásával október 18-án történelmi sétát tehettek a kerületben az érdeklődők, amelynek során az 1956-os forradalom zuglói vonatkozásait ismerhették meg.

“Nem véletlenül ezt a helyet választottam találkozási pontnak” – mondta a történész a Cházár András utca és a Thököly út kereszteződésében, ahonnan a séta indult. Itt volt ugyanis 1956 novemberében az a szükségkórház, melyben többek között Tóth Ilona is dolgozott. Az ő és társai története az egyik legismertebb és legtragikusabb 56-os történet, melyet mai napig még legendák öveznek.

Eörsi László 2016-ban, a forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára Zugló 1956 címmel könyvet írt a zuglói történésekről. A könyvet akkor a zuglói önkormányzat is támogatta.

Idén szerettünk volna egy rendhagyó történelmi sétával is megemlékezni az 56-os eseményekről – mondta Horváth Csaba polgármester. – Azért Eörsi Lászlót kértük fel az „idegenvezetésre”, mert úgy véltük, ő az 1956-os események egyik legismertebb kutatója – tette hozzá.

Eörsi László sétája a Cházár András utcai szükségkórháztól az egy sarokra lévő „Pokoli kereszteződéshez” vezetett. A Thököly út – Dózsa György utca sarka ugyanis a szabadságharc egyik kiemelt helyszíne volt.

“Az itt harcoló szabadságharcosok alvilági figurák voltak, ám ennek ellenére az 56-os eseményekben betöltött szerepük kiemelkedő volt. Bátran és szervezetten vették fel a harcot a szovjet túlerővel szemben, úgy harcoltak, hogy míg maguk egyetlen embert sem veszítettek, az ellenségben komoly károkat okoztak. Sajnos, ennek megfelelően a megtorlás is nagy volt, azok közül, akik nem tudtak elmenekülni, 12 főt kivégeztek, és nagyjából ugyanennyi személyt sok évre börtönbe zártak” – mondta.

A séta pedig az Ötvenhatosok terén ért véget, ott, ahol egykor a Sztálin-szobor állt, melyet 1956. október 23-án ledöntött a nép. A rombolást csak a diktátor csizmája úszta meg, ezért is hívták egymás közt az emberek ezt a területet Csizma-térnek.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb