Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Utcai fogadóórát tartottak Zuglóban

A Bosnyák téri piac főbejáratánál tartott köztéri fogadóórát a kerület vezetése, amelyen az arra járók Zuglóval kapcsolatos kérdéseket tehettek fel a polgármesternek és az alpolgármestereknek, illetve az önkormányzati cégek vezetőinek.

Az eseményt követően Horváth Csaba polgármester eredményesnek nevezte a köztéri meghallgatást, mint elmondta várakozáson felülien sokan keresték meg személyes, lakókörnyezetüket, vagy a kerületet érintő kérdéseikkel és problémáikkal a városvezetés tagjait, illetve az önkormányzati cégek irányítóit. A polgármester azt is elmondta, sokan csak azért álltak meg egy szóra, hogy jelezzék, jónak és szükségesnek tartják a kerületben folyó fejlesztésekkel, többen is elégedettségüknek adtak hangot a Mogyoródi út és a Vezér utca felújítása kapcsán.

Legtöbben a kerületi és a fővárosi rezsi hozzájárulás igényléséről érdeklődtek. A kérdezők a tájékoztatást követően megkapták azokat a nyomtatványokat, amelyeken kérelmezhetik a támogatást. A fogadóórán megjelentek között voltak olyanok, aki azt kérték, hogy lakókörnyezetükben tegyék fizetőssé a parkolást, illetve utcájukban végezzen fakarbantartást, járdajavítást, telepítsenek térfigyelő kamerát, egy Kerékgyártó utcai érdeklődő pedig megtudhatta, hogy lakóhelyén hamarosan megkezdődik az útfelújítás, ami megoldja a csapadékvíz elvezetési problémát. A városvezetőktől többen is kértek segítséget megélhetési problémájuk orvoslására, illetve érdeklődtek a közösségi közlekedés átszervezési és bővítési lehetőségeiről.

Fotó: Balogh Róbert

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb