Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Díjakkal indul a tanév

Idén is augusztus utolsó napján rendezték meg a zuglói önkormányzat hagyományos díjátadóját, amelyen az elmúlt tanév legjobb diákjai és pedagógusai vehettek át elismeréseket.

– Az önkormányzatnak az a feladata, hogy biztosítsa a tanítás és a tanulás feltételeit, ennek próbálunk megfelelni. Idén minden eddiginél nagyobb, csaknem egymilliárd forintos felújításokat hajtottunk végre bölcsődéinkben és óvodáinkban – hangsúlyozta Karácsony Gergely polgármester a Zuglói Civil Házban rendezett ünnepségen. Megjegyezte, az önkormányzatnak az is feladata, hogy segítse a pedagógusokat és a családokat. – Ennek érdekében már egy ideje tanévkezdési támogatást biztosítunk a rászoruló családoknak, a Zuglóiak Egymásért Alapítványon keresztül pedig szintén segíteni próbálunk. Ezek mellé idén egy új ösztönzési formát is bevezetünk: szeretnénk majd támogatni azokat a diákokat, akik javítani tudnak a bizonyítványukon – fogalmazott Karácsony Gergely.

Fotó: Képszerkesztőség

A pénteki díjátadón Hajdu Flórián alpolgármestertől és Pécsi Diána önkormányzati képviselőtől az Év Diákja elismerést Balog Benedek, a Liszt Ferenc, Knollmayer Bálint, a Munkácsy Mihály, Kovács Dániel János, a Zuglói Hajós Alfréd, Kömöz Dorka Emma, a Városligeti, Liu Shaoang, a Csanádi Gimnázium és Lőw László, a Széchenyi István Általános Iskola diákja vehette át.

Fotó: Képszerkesztőség

Karácsony Gergely polgármestertől és Szabó Rebeka alpolgármestertől az Év Pedagógusa Díjat kapta Hartenstein István, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Pozsonyiné Burai Gyöngyvér óvodapedagógus, a Zuglói Tihany Óvoda vezetőhelyettese, valamint Dr. Ujhelyiné Szeverényi Irma, a Zuglói Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény utazó gyógypedagógusa.

Fotó: Képszerkesztőség

Ezen az ünnepségen adták át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket, mely elismerésben idén Antal Tamásné, a Zuglói Napraforgó Óvoda és Bohusné Tóth Zita, a Zuglói Bóbita Óvoda pedagógusai részesültek.

Az idei tanévben, Zuglóban 1084 elsős diák kezdi meg az általános iskolai tanulmányait. A kerületi iskolákban összesen 395 osztály indul. A nyár folyamán több oktatási intézményben is felújítási munkálatok zajlottak, az elsősök termeit pedig valamennyi iskolában kifestették. Ezen kívül a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium hangszerállománya is megújult a nyáron.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb