Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A tanárok többsége nem vette fel a munkát, a többiek is támogatják a polgári engedetlenséget – a Radnótiban is

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium 66 tanára fejezte ki tiltakozását szeptember 9-én az oktatás és a pedagógusok áldatlan helyzete ellen. A 66 pedagógusból 45-en a mai napon nem vették fel a munkát, míg huszonegyen támogatásukról biztosították azokat, akik beálltak a polgári engedetlenségi mozgalomba.

“Mi az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola alulírott dolgozói folytatjuk az előző tanévben felfüggesztett tiltakozásunkat, mivel a kormány képviselőivel folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, és nem látjuk jelét érdemi változásnak az oktatás terén” – tették közzé tiltakozásuk okát a Facebookon.
Az egyik pedagógus (névtelenül) elmondta, hogy tavaly óta az alacsony bérek, a túlterheltség és az elavult tananyag ellen tiltakoznak. “Már évek óta nem kerül be annyi fiatal tanár a közoktatásba, mint ahányan nyugdíjba mennek vagy elhagyják a pályát” – mondta az egyik tiltakozó tanár. A radnótis pedagógusok más fővárosi és vidéki kollégáikhoz hasonlóan azért választották a polgári engedetlenséget, mert, szerintük, a kormány ellehetetlenítette a sztrájkhoz való jogukat.

A tiltakozások már az előző tanévben megkezdődtek, és szeptember 5-től ismét folytatódtak. Idén először a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 33 tanára tagadta meg a munkát, s az akcióhoz a fővárosi intézmények közül elsőként a Kölcsey Ferenc Gimnázium csatlakozott, amelynek 30 pedagógusa a hét elején egy flashmobot is tartott a Nyugati téren. A tiltakozási hullám a hét folyamán vidékre, Miskolcra, Komáromba is átgyűrűzött, és szeptember 9-én Zuglót is elérte.

A tanárok minden intézmény esetében az alábbi problémákat emlegetik polgári engedetlenségük okaként: idős a szakma, kevés a fiatal, pályakezdő pedagógus. Aki a pályán van, azok többsége régóta megélhetési gondokkal küzd, mert EU-s viszonylatban túlzottan hosszú a munkaidejük. A zsúfolt tananyag miatt már a gyerekek is túlterheltek, és nem jut idő a készségfejlesztésekre. A Nemzeti Alaptanterv összeállításában politikai szándékok is meghatározóak voltak. A központi szabályozás nem teszi lehetővé a szabad taneszközválasztást, a kormány nem tekinti partnernek a pedagógusokat, hanem megpróbálja őket ellenségként feltüntetni.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb