Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
július 22. hétfő, Magdolna

Egészségügyi és szociális dolgozókat köszöntöttek

Semmelweis-nap alkalmából köszöntötte az önkormányzat az egészségügyi és szociális területen dolgozókat. Június 28-án a Zuglói Civil Házban rendezett ünnepségen a kerület nevében Szabó Rebeka alpolgármester mondott köszönetet az egész éves munkáért.

 – Zuglóban nagy hagyománya van az egészségügyben és a szociális területen dolgozók köszöntésének. Ennek a szférának a támogatása elsősorban állami feladat lenne, de az önkormányzat minden lehetséges módon próbál segíteni és jobb körülményeket teremteni az ágazatban dolgozóknak. Csak néhány példát említenék: a háziorvosok a kerülettől bérkiegészítést kapnak, 2017-ben pedig bevezettük a szociális pótlékot, amelynek mértékét nyár közepétől picit emelni is tudjuk – fogalmazott az alpolgármester.

Fotó: Képszerkesztőség

A kerületi önkormányzat az egészségesebb Zuglóért több egészségvédő és szűrőprogramot vezetett be, létrehozta a Zuglói Egészségfejlesztő Irodát, felújította a Csertő utcai gyermekorvosi rendelőt, sportfejlesztéseket valósított meg a Mogyoródi úti sporttelepen és a Pillangó parkban, illetve az idősügyi stratégiában is fontos szempont volt az egészségmegőrzés.
Semmelweis-nap alkalmából hagyomány, hogy az ágazat terén kiemelkedően teljesítőket elismerik. A június 28-i ünnepségen Szabó Rebeka és Hajdu Flórián alpolgármestertől, Hevér László Györgytől, a Szociális- és dr. Varga Pétertől, az Egészségügyi Bizottság elnökétől, valamint dr. Nagy András Csaba főorvostól, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat vezetőjétől Gondozási Munkáért Díjat vehetett át Illés Tünde és Molnár Teréz.

Fotó: Képszerkesztőség

Zugló Lakosságáért Díjban részesült Féder Miklósné, Stefanovics Somogyi Rózsa és Zalán Andrásné védőnő, Hegedűs Ferencné és Marosiné Metz Mariann fizioterápiás asszisztens, valamint Muhorainé Kováts Éva nőgyógyászati védőnő.
Galambos Szilvia ügyiratkezelő-irattáros a Zugló Egészségügyi Ellátásáért díjat vehette át. Egészséges Zuglóért Díjjal tüntették ki Csáki Bertalanné asszisztenst, Fazekas Marilla vezető védőnőt és Marek Józsefné gyermek háziorvosi asszisztenst, míg kimagasló orvosi munkájáért Gyógyító Munkáért Díjat vehetett át dr. Aszalós Csongor szakrendelés-vezető főorvos, valamint dr. Losonczi László gyermek háziorvos.
Megosztás

Hozzászólások lezárva.