Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Étkészlet lopásakor bukott le a sorozatelkövető

A két étkészlet, amit el akart lopni, még ugyan a lopási kár szabálysértési határán belül volt, de később kiderült, ilyenből feltehetően már hat esetet produkált a gyanúsított.

Április 5-én 15:40 óra körül az egyik zuglói lakberendezési áruházból érkezett egy bejelentés, miszerint egy 30 éves férfi két étkészletet próbált meg fizetés nélkül kivinni az áruházból. A helyszínre érkező járőröknek a biztonsági őr elmondta, az üzletben kiépített biztonsági kamerákon keresztül látni lehetett, amint a férfi a konyharészlegen két étkészletet levesz a polcról, melyet később a ruházata alá rejt. A férfi ezt követően fizetés nélkül távozott.

Az üzlet biztonsági szolgálata ekkor tartóztatta fel, és kísérte a biztonsági irodába, ahol az illető végül nem tudott mást tenni, mint elővenni a rejtett árut. Igaz, hogy a lopási kár szabálysértési értékhatáron belül volt, de a járőrök megállapították, hogy a férfi ellen több eljárás van folyamatban a kerületi rendőrkapitányságon hasonló ügyek miatt. A férfit üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt a helyszínen elfogták, és előállították, ellene hat rendbeli lopás miatt indult eljárás. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték.

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb