Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A hajléktalanhelyzetről egyeztettek

Ezentúl két utcai segítő szolgálat végez munkát Zuglóban. Már nemcsak munkanapokon, hanem vasárnap is támogatják a hajléktalanokat a szociális munkások.

A Myrai Vallási Közhasznú Egyesület 2005 óta segíti a hajléktalanokat, a feladatok ellátásába idén a Menhely Alapítvány munkatársai is bekapcsolódnak. A február 16-i megbeszélésen bemutatták az alapítvány szakembereit, és a témában illetékes szervezetekkel együtt arról egyeztettek, hogyan dolgozhatnának még hatékonyabban.

A hajléktalanhelyzetről egyeztettek

“Minden résztvevő konstruktív és segítőkész volt. A kerületben csaknem száz hajléktalan él, fontos hogy segítsünk a krízishelyzetbe jutott embereken. Ezért örülök, hogy a képviselő-testület elfogadta azt a javaslatomat, hogy az önkormányzat – önként vállalt feladatként – még egy utcai szolgálattal kössön szerződést. Ennek a költsége hat és fél millió forint” – mondta Szabó Rebeka alpolgármester.

A szakemberek arra kérik a zuglóiakat, hogy ha hajléktalan, segítségre szoruló embert látnak, hívják fel valamelyik szervezetet.

Myrai Vallási Közhasznú Egyesület: 06 70 333 6610 vagy 06 70 607 4774

Menhely Alapítvány: 06 1 338 4186

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb