Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Megújul a Dózsa György úti fasor

A Dózsa György úton lévő fasor rekonstrukciójáról tartottak lakossági fórumot április 3-án. A munkálatok során összesen ötven beteg fát vágnak ki.

A rekonstrukcióra azért van szükség, mert anélkül balesetveszélyessé válhatnának az érintett fák, és ezt szeretnék elkerülni – hangsúlyozták a szakemberek a Dózsa György út és az Abonyi utca kereszteződésében megtartott rendezvényen hétfőn.

A fórumot Marosán Angelika, a FŐKERT Zrt. szóvivője, Szaller Vilmos, a vállalat faállomány fejlesztési szakértője és Megyeri Szabolcs kertészmérnök tartotta. Elmondták, hogy a területen található fák jelentős részének kritikus az állapota, ezért a VI., a VII. és a XIV. kerületi önkormányzatokkal együttműködve a Dózsa György úton fokozatos fafajváltást végeznek.

Fotó: Képszerkesztőség

A munkálatok Zuglóban a Verseny utcától az Ajtósi Dürer sorig tartanak. Ezt azt jelenti, hogy kilenc fát kivágnak, a többit szükség szerint gallyazzák. – Április negyedikén kezdünk, a kivágott fákat minél hamarabb, egy-két héten belül pótoljuk. A fafajváltás azt jelenti, hogy Ginko bilobákat, azaz páfrányfenyőket ültetünk, amely rendkívül ellenáll a betegségeknek, a kártevőknek, jól tűri a szelet, a városokban gyakori füstgázokat, és a síkosságmentesítéssel járó károkat is – magyarázta Szaller Vilmos.

A Dózsa György úton összesen ötven fát vágnak ki, amelyeket a FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai a lehető legrövidebb időn belül pótolnak – hangzott el a hétfői fórumon.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb