Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Lebuktak a fosztogatók a Bosnyák parkban

Hála a Zuglói Önkormányzati Rendészet lelkiismeretesen dolgozó munkatársának, a ZKNP által üzemeltetett térfigyelő kamera rendszernek, illetve a rendőrséggel való hatékony együttműködésnek, újabb bűncselekményt sikerült felderíteni a kerületben.

Június 4-én, délután egy óra környékén, a Laky Adolf utcai központban térfigyelős szolgálatot teljesítő rendész arra lett figyelmes, hogy egy társaság italozik és szemetel a Bosnyák parkban. Ráadásul két kiskorú gyermek is velük volt.

Egy idő után az egyik férfi pénzt adott át a másiknak, aki elment a parkból. A férfi visszatette a pénztárcát a táskájába, ám a rendész észrevette a kamerán keresztül, hogy a mellette ülő nő viszont kilopja a tárcát a táskából. A benne lévő pénzt bedugta a melltartójába, a pénztárcát pedig eldobta, mert nem sikerült visszacsempésznie a táskába.

A visszatérő másik férfi fogta az eldobott pénztárcát, és egy bokorba rejtette. Ekkor értesítette a rendész a térfigyelős szolgálatot ellátó rendőrt, aki rádión keresztül szólt a járőröknek, hogy menjenek a helyszínre. Délután kettőkor kezdődött az intézkedés, a fosztogató nőt már 14 óra 23 perckor előállították.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb