Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fiatal Zuglói Sportolók Díj pályázati felhívás – 2020.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
„Fiatal Zuglói Sportolók Díj” kitüntetésre

A pályázat célja:

  • támogatásban részesíteni azokat az állandó zuglói lakóhellyel rendelkező, illetve zuglói egyesületben a 107/2011 (VI.30) Korm. Rendelet 2. § 10. pontjában meghatározott korú („a korosztályos versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó versenyszabályzatban a versenyen, mérkőzésen való részvétel alapját képező életkor alsó határát betöltött, de felső határát meg nem haladó korú amatőr versenysportoló”) versenyzőket, beleértve a fogyatékkal élőket is, akik – egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el,
  • támogatni a felnőtt kor alatti három utánpótlás korosztályban – serdülő, ifjúsági vagy kadet, junior valamint felnőtt fogyatékkal élő korosztályba tartozó amatőr versenysportolókat –, akik egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el,
  • hozzájárulni a tehetséges utánpótlás korú sportolók további felkészítéséhez, eredményeik javításához, életpályájuk kedvezőbb alakulásához.

Pályázók köre:

Pályázatot sportolóik nevében a sportszervezetek vagy a sportolók önállóan is benyújthatnak. A pályázatban részt vehet az a sportoló:
– akinek bejelentett lakóhelye Zuglóban van,

vagy

– aki zuglói sportegyesületben versenyez,
és

– megfelel a pályázati kiírás támogatási alapelveinek.

Támogatási alapelvek, kritériumok:

A díjra az a sportoló jogosult, akiknek lakóhelye Budapest XIV. kerületben van, vagy aki Budapest XIV. kerületi székhelyű sportegyesületben versenyez, és az a) – c) feltételek mindegyikét, vagy a d) pontban foglalt feltételt teljesíti:

a) serdülő, ifjúsági vagy kadet, junior vagy felnőtt fogyatékkal élő kategóriában versenyzik,
b) a nemzetközi versenyeken a pályázat kiírását megelőző három évben, valamint a pályázati kiírás évében is az utánpótlás korosztályban jogosult versenyezni és
c) a felsorolt bajnokságok egyikén, az alábbiak szerint meghatározott helyezést érte el:

ca) Európa Bajnokság: I-III. helyezés
cb) Világbajnokság:, I-VI. helyezés,
cc) Fogyatékkal élők Európa –bajnokságán I – III. helyezés,
cd) Fogyatékkal élők Világbajnokságán I-VI. helyezés.

d) olimpiai kvalifikáció, olimpián történő részvétel.

Az értékelés szempontrendszere:

A nemzetközi versenyeredményekért kapható pontszámok:

I. he­lyezés II. he­lyezés III. he­lyezés IV. he­lyezés V. he­lyezés VI. he­lyezés
Világbajnokság 5000 4000 3500 3000 2500 2000
Európa Bajnokság 4000 3000 2500
Fogyatékkal élők Világbajnoksága 5000 4000 3500 3000 2500 2000
Fogyatékkal élők Európa Bajnoksága 4000 3000 2500
Olimpiai kvalifikáció, olimpián történő részvétel 5000

 

A pályázati adatlap kötelező mellékletei:

  • az adott sportág szakszövetségének és egyesületének az eredmények és a jelenleg is aktív sporttevékenység igazolásának hitelesített másolata, továbbá
  • a lakcímigazoló kártya másolata.

A pályázat benyújtásának módja és benyújtási határideje:

A pályázatot kizárólag a pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével lehet benyújtani!

A pályázati adatlap (1 eredeti példányban zárt borítékban) kizárólag személyesen adható le

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán
1145. Budapest, Bácskai utca 53.
Nagy László József intézményi referensnek címezve.

A borítékon kérjük feltüntetni:    „Fiatal Zuglói Sportolók Díj” 2020.

A pályázatok benyújtási határideje:    2020. október 19. (hétfő) 11.30 óra

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség!

Az a pályázat, mely

  • határidőn túl érkezett be, vagy
  • a sportági szakszövetség eredményéről szóló igazolást, vagy
  • a sportegyesületi tagságáról szóló igazolást, vagy
  • a lakcímigazoló kártya másolatát nem tartalmazza,

értékelés nélkül elutasításra kerül.

A pályázatokról a kiíró dönt, az elbírálást követően a döntésről a pályázók elektronikus úton kapnak értesítést a pályázat kiírójától.

A pályázat letölthető a www.zuglo.hu oldalról, (mely a Hivatal / Pályázatok / Önkormányzat által kiírt pályázatok útvonalon érhető el), vagy átvehető a hivatal ügyfélszolgálatán.

Pályázattal kapcsolatban további információ a 8729-396-os telefonszámon, illetve a nagy.laszlo@zuglo.hu címen kérhető.

Budapest, 2020. október 1.

Hevér László György s.k.
a Népjóléti Bizottság Elnöke


Letölthető dokumentumok:

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb