Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Önkéntesek jelentkezését várják!

A járvány második hulláma sokkal több megbetegedéssel, és mindenkire nézve nagyobb megterheléssel jár, segítségre is egyre többen szorulnak. Horváth Csaba, Zugló polgármestere ezért összefogásra kéri a budapestieket, és arra, hogy aki csak teheti, jelentkezzen önkéntesnek a lakóhelye szerinti önkormányzatnál.  Az önkéntesek igazolást kapnak, amit a rászorulók ellenőrizhetnek, nehogy csalót engedjenek közel magukhoz.

Látható, hogy nagy a baj, nagyobb, mint az első hullám idején volt – mondta Horváth Csaba polgármester, aki egyben az MSZP fővárosi frakciójának vezetője. – Tavasszal viszont már sikerült összefogásból jelesre vizsgáznunk. Most arra kérek minden aktív budapesti lakost, hogy jelentkezzen önkéntesnek a saját önkormányzatánál! A ránk nehezedő nyomás ugyanis hamarosan meghaladja az önkormányzatok erejét. Ráadásul ebben a nehéz helyzetben egyre inkább csak magunkra és természetesen egymásra számíthatunk.

Horváth Csaba szerint jól látható, hogy a kormány magára hagyta a budapestieket. A szigorításokkal ugyanis nem a járvány terjedésének lassítását, hanem az önkormányzatok kiéheztetését célozták meg.

A kép illusztráció. Fotó: Képszerkesztőség

Védekezésre hivatkozva elvették a kerületektől a gépjárműadót, miközben a legtöbb védekezési feladatot az önkormányzatokkal végeztetik el, indokolatlanul ingyenessé tették a parkolást, ezzel nemcsak bevételt vettek el az önkormányzatoktól, hanem a helyi lakók parkolását is megnehezítették. Ezen kívül a szociális adót is jelentősen megnövelték – részletezte a kerületvezető.

Zuglóban a járvány első hulláma idején körülbelül 150 önkéntes segítette a polgárőrök, a rendészek és az önkormányzat munkáját. Maszkot, információs anyagokat ételt juttattak el a 65 év fellettiekhez. Ezt az összefogást kérte Horváth Csaba ezúttal nemcsak a zuglói, hanem valamennyi budapesti embertől.

A járvány második hulláma sokkal jobban próbára tesz bennünket, mint amennyire az első tett. Emiatt sokkal több lesz a rászoruló is, akinek az alapellátás is gondot okoz majd. Ezért kérek minden budapestit, fogjunk össze, hogy segíteni tudjunk embertársainknak! – emelte ki újra a polgármester.

Az önkénteseket pártállástól függetlenül minden önkormányzat várja és fogadja. A hivatalok a jelentkezőknek igazolást adnak, amely feljogosítja őket a segítségnyújtásra. Az igazolással a csalókat is szeretnék kiszűrni, ezért arra kérnek minden segítséget kérő rászorulót, csak olyan személyt engedjenek közel magukhoz, aki ilyen igazolással rendelkezik.

Jelentkezni a www.zpo.hu honlapon lehet.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb