Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Mindenki, aki megbetegedett, kapjon százszázalékos táppénzt – Töröljék el a tandíjak felét!

Nap mint nap újabb elvonásokkal szembesülnek az önkormányzatok. A helyzet egyre tarthatatlanabb, miközben a kormány részéről elmarad a valódi segítség, pedig erre lenne szükség a válságban – erről nyilatkozott Tóth Csaba, Zugló országgyűlési képviselője a Zuglói Lapoknak.

Miért nem szavazta meg a kormánypárt által kezdeményezett veszélyhelyzet-meghosszabbítást? Nem súlyos a helyzet? 

– De, az egészségügy helyzete súlyos, de ez a törvény a rendkívüli intézkedések meghosszabbítására vonatkozik. Ez nem az egészségügyről, hanem a politikáról szól. Az egyszemélyi döntésekről, a rendeleti kormányzásról, az önkényes jogalkotásról. Azért sem szavazta meg az ellenzék, mert visszaéltek a bizalmunkkal. A rendkívüli jogrend nem a kórházaknak ad pluszforrást, nem azt teszi lehetővé, hogy például a tanárokat, tanítókat is beoltsák, ellenben felhasználták arra, hogy átírják a választási törvényt. A Gazdaságvédelmi Alap forrásai nem a bajbajutottakhoz kerültek, hanem a Fidesz-közeli komáknál kötöttek ki. A Nemzeti Konzultációra fordított összegből inkább a kkv-kat kellene kisegíteni a bajból.

Hogyan kellene ön szerint segíteni a válságban leginkább megszorultakon? Vannak konkrét elképzelései? 

– Valódi cselekvés helyett álintézkedésekkel próbálják fenntartani a kormányzás látszatát. A kormány emelje meg például az álláskeresési járadék összegét, és hosszabbítsa meg az időtartamát. A táppénzt emelje 100 százalékra azoknak, akik a koronavírus miatt estek ki a munkából, de tulajdonképpen ez mindenkit megillet, aki megbetegedett, de például a tanárok sem kapják meg. Legalább 70 százalékos bérpótlékot fizessen a vállalkozói szférának, a szolgáltatóiparnak, ahol igencsak megcsappantak a bevételek. Engedje el a költségtérítéses hallgatók tandíjának legalább a felét és legalább a tavaszi szemeszterben. Fizesse ki a szociális dolgozóknak az ötszázezer forintos bérkiegészítést, akik most különösen nagy terhet vettek a nyakukba.

A parlament gazdasági bizottságában milyen javaslatot tett az asztalra? 

– Javasoltam a „katások” büntetőadójának eltörlését, azonban a fideszes többség nem vette tárgysorozatba. Ahogy azt sem, hogy engedjék el a kis- és középvállalkozások kamarai regisztrációs díját. Erre mondta Parragh László, hogy aki évi ötezer forintot nem tud kifizetni, az ne vállalkozzon.  Szégyenteljes, az empátia teljes hiányáról árulkodik. Ráadásul a kamarának 5-6 milliárd forint folyik be csak ebből a bevételből, amiért cserébe a vállalkozók semmi érdemi szolgáltatást nem kapnak. Ez egy olyan sarc, amelyet a legkisebb vállalkozótól a legnagyobb multiig mindenki egyenlően fizet be.

A most elfogadott zuglói költségvetés szerint több milliárd forinttal rövidítette meg a kormány az önkormányzatot. Milyen év elé néz így a kerület? 

– A legfontosabb az lenne, hogy teljes egészében kompenzálja a kormány az önkormányzatokat az összes kieső bevételük miatt. Külföldön, a szomszédos országokban is azt látjuk, hogy a kormány összefog az önkormányzatokkal, egymást segítik, mert szükségük van egymásra.

S ha ez nem valósul meg? 

– Akkor is arra kell törekednünk, hogy a hiányból minél kevesebbet érezzenek meg a zuglóiak. A megkezdett beruházásokat be fogjuk fejezni, a közszférában dolgozók megtartása érdekében mi is megtartjuk a rendkívül speciális Zugló-pótlékot. Pedig az elvonás nem kevés, nagyjából megegyezik a bölcsődék, óvodák, szociális intézmények egyévi ellátásának összegével.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb