Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Eltávozott a kiváló fül-orr-gégész, egykori önkormányzati képviselő

Elhunyt Szendi László, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat fül-orr-gégészeti szakrendelőjének vezető főorvosa. A ZESZ  saját halottjának tekinti. 

A szolnoki születésű, 67 évesen távozott Dr. Szendi László gimnáziumi tanulmányait követően, 1979-ben  a Semmelweis Egyetemen szerzett orvosi diplomát , majd 1984. fül-orr-gégegyógyászatra szakosodott.  Ám már 1979. október 1-én segédorvosként helyezkedett el – az akkori nevén – Weil Emil Kórház és Rendelőintézetben, a későbbi Uzsoki utcai Kórházban.

Szendi László portréA Rendelő Intézet önállósodását követően már a járóbeteg ellátásban dolgozott, végigjárva a ranglétra összes lépcsőfokát.

A Zugló önkormányzati képviselője, és a Budapest-Zugló Egészségügyben dolgozók Demokratikus Szakszervezetének képviselője is volt. Magas színvonalú szakmai tudásával, tapasztalatával, szerénységével, betegcentrikus hozzáállásával kivívta kollégái és betegei tiszteletét, szeretetét.

Mindig példásan helytállt, szakmai tudása kimagasló volt,  42 éven át munkáját hiánytalanul ellátta – így jellemezte őt az a közösség, amelyik méltatta munkásságát.

Dr. Szendi Lászlót a Zuglói Egészségügyi Szolgálat saját halottjának tekinti.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb