Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Az algásodás nem a rossz vízminőség jele 

Május közepén adták át a Rákos-patak Egressy út–Bartl János utca között elsőként rehabilitált szakaszát, amely gyorsan a zuglóiak kedvelt helye lett. A partszakaszon épült egy 470 m2-es, növényekkel, vízjátékkal ellátott, természetközeli jellegű tó is, amellyel, illetve annak környezetével kapcsolatban számos észrevétel érkezett az önkormányzathoz. 

– A panaszosok között voltak, akik azt kifogásolták, hogy algásodik a tó, míg mások az állóvíz szakszerű kialakításában, hozzáértő gondozásában, illetve vízminőségében kételkedtek – mondta Szabó Rebeka alpolgármester, aki egyébként biológus végzettségű. Hozzátette: néhányan még azt is hibaként rótták fel, hogy az Egressy út–Bartl János utca közötti sétányt a lakópark befejezése előtt birtokba vehette a lakosság. 

Az alpolgármester kihangsúlyozta, a városvezetés célja az volt, hogy az önkormányzat és a beruházó GreenVillage Ingatlanfejlesztő Kft. és az F. Lloyd Ingatlan Kft. közötti szerződésmódosítás eredményeként kialakított 5080 m2-es, később zuglói tulajdonba kerülő, váltakozó szélességű, rehabilitált sáv mindent megelőzve készüljön el, hogy az emberek minél gyorsabban használhassák a létesítményt.  

– A tó kialakításánál a természetközeli állapot megvalósítása volt a cél – hangsúlyozta Szabó Rebeka, megjegyezve: a medencében lévő víz mindenféle vegyszertől mentes, biológiai szűrővel tisztított és a Rákos-patakból származik. A tóban lévő kövek és sziklák helyét pontosan megtervezték, hogy biztosítsák az öntisztulást segítő vízáramlást. A látványos három csobogó pedig fontos szerepet tölt be a halak számára szükséges oxigénszint fenntartásában. 

– A víz minőségét folyamatosan ellenőrzik, melynek kvalitását leginkább az mutatja, hogy a patakból békák költöztek a tóba, állandó lakóvá váltak a vadkacsák, a betelepített koi pontyok pedig látványosan fejlődnek – fejtette ki az alpolgármester, aki arra is kitért, hogy az állóvízbe számos vízinövényt ültettek, ezek fontos szerepet játszanak természetes élőhely kialakulásában. Megtalálható köztük a tavirózsa, a vízitök, a nyílfű, a törpegyékény és vízi menta is.

– Legtöbben a tó algásodása miatt fordultak az önkormányzathoz – tájékoztatott Szabó Rebeka, aláhúzva, téves elképzelés, hogy ez a hanyag tógondozás, vagy a rossz vízminőség következménye. A fonalas zöldalga egy nem szép látványt nyújtó, veszélytelen vízinövény, ami minden állóvízben előfordulhat. Új tavaknál kevés az árnyék, így a vizet erőteljes napsütés éri, ami miatt az alga intenzív fotoszintézist végez és elszaporodik. 

– Miután a tóba telepített vízinövények megnőnek, és kellőképpen árnyékolják a vízfelszínt, beáll az egyensúly és az algásodás lelassul. A folyamat elősegítésére hamarosan növényevő amurok is kerülnek a tóba, tehát az algát nem kell kézzel kiszedni – magyarázta az alpolgármester, aki mindenkit arra kért, hogy az erejüket próbálgatók a tóparti nagy köveket ne dobják a vízbe, mert azzal komoly károkat okozhatnak. A létesítményt felkeresők szemetet ne szórjanak a tóba és a kutyájukat se engedjék a vízbe. Ezen túlmenően ne etessék a halakat és kacsákat, mert azzal ártanak nekik, a bedobált élelmiszerek pedig megbonthatják a víz biológiai egyensúlyát.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb