Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ünnepségsorozat a Hunyadi 65. születésnapja alkalmából

Kodály Zoltán személyesen avatta fel Zugló egyik legfontosabb zenei központjának az épületét, a zuglói Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskolát, amely így az idén fennállásának 65. évfordulóját ünnepli – egész hetes ünnepségsorozattal.

Hiába avatta fel személyesen Kodály Zoltán 1956-ban (56-57-es tanév) Zugló egyik legfontosabb zenei központjának épületét, mégsem róla nevezték el az iskolát. Éppen abban az évben ünnepeltük ugyanis a nándorfehérvári diadal 500. évfordulóját, az akkori döntéshozók úgy határoztak, hogy az egykori Pákozdi (ma Wass Albert) téri iskola a törökverő Hunyadi János nevét vegye fel. Innen tehát a faramuci helyzet, hogy a zenei iskola történelmi személy nevét viseli.

A hunyadis jubileum több eseményből állt. A hét folyamán eredményt hirdettek „Az én Hunyadim” című rajzversenyben, volt néptáncbemutató, volt egy izgalmas és játékos vetélkedő a jelenlegi iskolaépülettel és a névadóval kapcsolatban, voltak sportversenyek, illetve a nyelvi tagozatos diákok jóvoltából angolul és magyarul is szó esett a Határtalanul programról. A hét legfontosabb eseménye azonban az iskola nemzetközi hírű kórusainak ünnepi koncertje volt.

– Szerettünk volna egy nagyobb szabású koncertet szervezni – mondta Pálinkás Katalin intézményvezető -, de a Szent István Király Zeneiskola és a Zeneház felújítása miatt koncertterem nélkül maradtunk.

Így történt, hogy a nagyzuglói iskola ünnepi koncertjét a Bosnyák téri Páduai Szent Antal templomban rendezték meg. A koncerten fellépett az alsósokból álló kiskórus Felszeghy-Tóth Annamária vezetésével és a felsősök alkotta nagykórus, melyet Igaliné Büttner Hedvig vezetett. De néhány dal erejéig „színpadra” léptek a harmadikos nyelvszakosok is, akik angolul daloltak a közönségnek. A délután sztárjai azonban a Véndiák kórus tagjai voltak, akiket a legendás Kodály-tanítvány, Sebestyénné Farkas Ilona vezényelt, és a kórusban az iskola volt diákja, a többek között Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas Sebestyén Márta is énekelt.

Fotó: Subits-Tóth Gergő

A születésnap legszebb jelenete pedig a koncert fináléja volt, amikor valamennyi kórus, gyerekek és felnőttek közösen énekelték Ludwig Emst Gebhardi Glória szálljon a mennybe fel című kánonját.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb