Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Elindult a bicibusz

Nem tudok bringával menni dolgozni, mert iskolába kell vinnem a gyereket – ezt a tévhitet oszlatta el reggel a Magyar Kerékpárosklub. A Bringázz a Suliba! programon három kerületi iskola diákjai és szülei vettek részt.

A Magyarországon idén először megrendezett mozgalom, a Magyar Kerékpárosklub célja, hogy a gyerekek üljenek fel a bicibuszra, vagyis nagyobb csapatban, felnőtt kísérőkkel biciklivel induljanak el a suliba. A programot a Bringázz a munkába! keretein belül szervezték meg – a szervezet eltökélt szándéka, hogy tévhiteket oszlassanak el. A Bringás reggelivel azt, hogy dolgoznom kell, nem tudok kerékpározni, a kombinált közlekedés népszerűsítésével a távol lakom, nem tudok kerékpározni – elvet döntötték meg, most pedig a munka előtt gyerekeket iskolába szállító szülőket szólították meg.

Verő Judit és családja az egyik legjobb példa arra, hogy nem kell autó ahhoz, hogy a kicsiket suliba vigyék. – Reggelente én viszem a fiúkat iskolába, az egyik elől, a másik hátul ül, majd elindulok dolgozni. Egyébként a férjem is kerékpárral jár, az ő munkahelye a tízedik, az enyém az első kerületben van – avatott be minket Judit, aki szerint bringázni sokkal jobb, mint autóval, vagy tömegközlekedéssel járni, ugyanakkor nagyon fel kell rá készülni – mint fogalmazott -, mindenki helyett figyelni kell.

Csütörtök reggel csaknem nyolcvanan indultak el az Francia útról a Jókai Mór, a Hajós Alfréd és a Munkácsy Mihály Általános Iskolába.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb