Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Két új kamerával bővül a térfigyelő-rendszer

Az Ilka utca –Semsey utca kereszteződésében, és a Csertő utca 18. szám alatt telepítettek két új térfigyelő-kamerát, így már 240 eszköz figyeli a kerületet, segíti a bűnmegelőzést, a felderítést.

Az ünnepélyes átadáson Horváth Csaba polgármester rámutatott, a két utca kereszteződésében a szabálysértések, a bűncselekmények száma indokolta a kamera felszerelését, a Csertő utcában pedig a Panelkutya Egyesület kérését a terület képviselője, Hajdu Flórián alpolgármester karolta fel. – Az állampolgároknak van az objektív és egy szubjektív biztonsági érzete, utóbbinak javításában segítenek a kamerák, melyekből már 240 darab figyeli a kerületet – mondta a polgármester.

Az Ilka utca – Semsey utca kereszteződése nagyon sűrűn lakott környék, az eszköz pedig nagyon fontos a közbiztonság szempontjából – hangsúlyozta Tóth Attila, a környék képviselője, akitől azt is megtudtuk, hogy egy-két szabálytalankodót névről ismernek a rendőrök. A képviselő nem csak a biztonság, hanem a tisztaság javulására is számít.

Tájékoztató kiragasztása a térfigyelő kameráról

A Csertő utcai kamera telepítését a kutya-, és a közelben lévő gyermekek által használt játszótér biztonsága és tisztasága miatt kezdeményezte az egyesület vezetője, Baráth Ágnes. Az eszközök átadásán Hajdu Flórián hangsúlyozta: pár évvel ezelőtt még alig 100 analóg kamera működött a kerületben, most pedig 240 nagyfelbontású eszközből álló hálózat segíti a felderítést, a bűnmegelőzést.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb