Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Február 15-ig várja a ’70-es években épült házak jelentkezését a Budapest100

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ idén is megrendezi a Budapest100 építészeti-kulturális fesztivált, a közösségek és a város ünnepét.

Ezúttal a város késő modern örökségének bemutatásával új utakon és eddig fel nem fedezett városrészekben is keresik Budapest építészeti örökségét és az azt benépesítő közösségeket a május 9-12. között megrendezett, szakmai nappal és sétanappal bővített nyitott házak hétvégéjén.

A házak korából adódik a lehetőség, hogy ezúttal olyan építészek, lakók és intézményi dolgozók oszthatják meg személyes történeteiket, akik maguk is jelen voltak az épületek születésénél. Ezek a helyi közösségek számára sokat jelenthetnek, és Budapest történetének részeivé válhatnak azáltal, hogy lejegyezzük őket. Nem utolsó sorban pedig összehozhatják a szomszédokat és erősíthetik a közösségi kapcsolatokat.

Február 15-ig várják minden olyan budapesti lakóközösség és intézmény jelentkezését a budapest100@kek.org.hu email-címen, akik 1974 körül épült házakban laknak, vagy ilyen intézményben dolgoznak, és szívesen megmutatnák másoknak is a házat, ahol a mindennapjaikat töltik.

A jelentkezés részleteit IDE KATTINTVA olvashatják és a meghívott házakról készült listát IDE KATTINTVA nézhetik meg.

A teljes zuglói házlista:

  • Buzogány utca 10-12. Pénzügyi és Számviteli Főiskola, ma Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar
  • Füredi utcai lakótelep (Örs vezér tere – Kerepesi út – Ötvenes utca – Zalán utca – Gvadányi utca – Füredi utca – Csertő utca – Zsálya utca – Tihany utca – Vezér utca – Füredi utca)
  • Gizella út 37. Evangéliumi Pünkösdi Közösség Dávid Sátora gyülekezete, Magyar Pünkösdi Egyház; Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Budapesti Tagintézménye
  • Gvadányi utca 69. Állami Biztosító Kárfelvételi Centrum, ma Nemzeti Adó- és Vámhivatal
  • Istvánmezei út 3-5. Körcsarnok
  • Mogyoródi út 59-63. Állatorvostudományi Egyetem Marek József Kollégiuma, ma Állatorvostudományi Egyetem – Marek József Oktatóközpont és Kollégium
  • Ond vezér park 5. Dr. Mező Ferenc Általános Iskola
  • Örs vezér tere 24. Sugár üzletközpont
  • Stefánia út 34-36. Magyar Néphadsereg Művelődési Házának bővítése Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ; Magyar Honvédség Kulturális és Rekreációs Igazgatósága
  • Thököly út 58-60. Országos Kereskedelmi és Iparszövetség, ma OKISZ Inkubátorház
Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb