Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

A kormány folytatja Zugló kifosztását

Feleslegesen tárgyaltak, ugyanis a kormány folytatja Zugló kifosztást, jelentette ki Horváth Csaba polgármester az Erzsébet királyné útjai Erzsébet óvoda előtt tartott sajtótájékoztatón, ahol felszólította az ország vezetőit, hogy vegyék figyelembe a kerületben élők jogos igényeit, és biztosítsanak forrást ahhoz, hogy az önkormányzat a lakosság érdekeinek megfelelően eleget tudjon tenni a kötelezettségeinek.

– A kormány folytatja Zugló kifosztását – jelentette ki Horváth Csaba, hozzátéve: ennek egyértelmű jelét adták április 23-án, amikor Fürjes Balázs államtitkárral tárgyaltak arról a 6,6 milliárd forintos kár kompenzálásáról, ami kormányzati elvonások miatt Zuglót érte.

A polgármester elmondta: a megbeszélésre kész elképzelésekkel mentek, amelynek része volt a zuglói óvodák és bölcsődék felújítását szolgáló Zelk Zoltán program 850 millió forintos csomagja és a szokásos többszázmilliós útfelújítási terv is. Mint Horváth Csaba kifejtette, feleslegesen tárgyaltak, mert a kerület végül semmit nem kapott, pedig a kormánynak szolidárisnak kellene lennie, hiszen miközben az önkormányzatokat 20 százaléknál is nagyobb veszteség érte a járványkezelés során az állam adóbevételei érdemben nem csökkentek.

A budapestiek egy forintot sem kapnak

– A budapestiek, köztük a zuglóiak napi 20 milliárd forint adót fizetnek be az államkasszába, de egy forintot sem kapnak abból a sok-sok milliárd forintból – jelentette ki a városvezető, hozzáfűzve: ez méltánytalan az adózókkal szemben, ezért felszólítja a kormányt, hogy vegye figyelembe a zuglóiak jogos igényeit, és nyújtson forrást ahhoz, hogy az önkormányzat a lakosság érdekeinek megfelelően eleget tudjon tenni a kötelezettségeinek.

A polgármester azt is elmondta, hogy az idei és a jövő évi gépjárműadó elvonás összege megegyezik a kerület éves útfelújítási keretével. Ugyanakkor a kormány a főváros kompenzálása helyett vadászati világkiállításra szórja el a pénzt, ami annyiba kerül, mint amennyit Zuglótól és Budapesttől elvont.

 

– 2022-ben az emberek nemet fognak mondani a további fosztogatásra, és arról is döntenek majd, hogy a vadászati kiállítás fontosabb-e a számukra, vagy az, hogy a mindennapi életüket kiszolgáló önkormányzatok képesek legyenek teljesíteni a feladatukat – tette hozzá Horváth Csaba.

– Nemcsak a koronavírus-járvánnyal, hanem a kormány járványkezelési intézkedéseinek káros utóhatásaival is hosszabbtávon szembe kell néznünk – jelentette ki Tóth Csaba, Zugló szocialista országgyűlési képviselője, hozzátéve: miközben a kormány százmilliárdokat költ a járványkezeléstől távol álló területekre, munkahelyek és vállalkozások szűnnek meg.

A jövő évi költségvetés is az elvonásokrók szól

A kormány az önkormányzatokat sem kímélik, ezt támasztja alá Magyarország közelmúltban benyújtott jövő évi költségvetése is. A törvényjavaslat alapján 2022-ben Zugló 500 millió forint gépjárműadótól és 3 milliárd forint iparűzési adótól esik el, ugyanakkor a kerületnek 2 milliárd forintra emelt szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie.

– A kormányzat ugyan kompenzációt ígért, de egyetlen fillért sem adott sem a fővárosnak, sem a kerületeknek.  Ennek az lesz a következménye, hogy jövőre nem lesz pénz felújításra, karbantartásra, beruházásra és a közterületek fenntartására – húzta alá a politikus.

Tóth Csaba bejelentette, a 2022-es a kormányváltás után az önkormányzatok minden olyan lehetőséget visszakapnak, ami korábban a rendelkezésükre állt.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb