Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Ajándék ovisoknak, ajándék rendőröknek az önkormányzattól

A kerületi rendőrkapitányság 7 mobiltelefonnal, a zuglói óvodák és bölcsődék pedig egy-egy könyvcsomaggal lettek gazdagabbak karácsony közeledtével.

A nagy felbontású, nagyméretű kijelzőjű készülékeket a Szomszédom a rendőr! program keretein belül vehette át Czirják Róbert a XIV. kerületi Rendőrkapitányság vezetője. A nemzetközi díjat is elnyert kezdeményezés (harmadik helyezet az európai közösségi rendészeti projektek között) évek óta sikeresen működik a kerületben. A december 15-i átadáson Horváth Csaba polgármester elmondta, a főváros egyik legbiztonságosabb kerülete Zugló, az önkormányzat pedig az elmúlt években is sokat tett, hogy ez így legyen, egyebek mellett a Szomszédom a rendőr! program beindításával.

– Ez most egy kisebb gesztus. Azt a tendenciát szeretnénk tartani, hogy Zuglóban egyre jobb, és egyre biztonságosabb élni, ahol csökken a bűncselekmények, a szabálysértések száma. Ennek érdekében a zuglóiak is sokat tehetnek, akik egyre tudatosabb polgárai a kerületnek – vélekedett Horváth Csaba.

Hajdu Flórián azt részletezte, hogy a programnak számos eleme van, az önkormányzat pedig rengeteg támogatást adott már. – Kerékpárokat, személygépjárműveket, rendszámfelismerő készüléket, defibrillátort, fényképezőgépet adományoztunk, amik megkönnyítik a munkájukat, elősegítik a felderítést – sorolta. Az új telefonokról elmondta, hogy azokon a térfigyelő kamerák képeit is láthatják a körzeti megbízottak.. A mostani beszerzés fontosságát abban látja, hogy az újonnan átadott telefonok még hatékonyabbá teszik a nyolc körzeti megbízott munkáját, akik így az eddigieknél is több figyelmet szentelhetnek a zuglói lakosságnak – fogalmazott az alpolgármester. Elmondta azt is, hogy Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőnek köszönhetik, amit a ZKNP-vel és a rendőrséggel közösen véghezvitt az önkormányzat.

Tóth Csaba különösen büszke, hogy az ő kezdeményezésére indult program a kerület egyik sikertörténete lett. Kiemelten fontos számára, hogy a zuglóiak érezzék a rendőrség közelségét, a közbiztonság javulását. – Nem elegendő egy politikusnak csupán a bűnügyi statisztikák – Zuglóban egyébként folyamatosan javuló – számaira hivatkozni a közbiztonság értékelésekor. A polgár szubjektív biztonságérzete legalább ilyen fontos és minden rendőrségi beruházásunk ezt szolgálja – hangsúlyozta Tóth Csaba.

A Bosnyák téri ajándékozás azonban nem ért véget a rendőrségnek szánt telefonok átadásával: az önkormányzat könyvcsomagokkal lepte meg a legkisebbeket. A köteteket Rinyu Erika a Zuglói Meseház Óvoda vezetője és Gyuricza Zsuzsanna, a Zuglói Egyesített Bölcsődék szaktanácsadója vette át. Mindketten hangsúlyozták, nagyon örülnek a könyveknek, amelyekkel pluszban meglephetik a gyerekeket, akiknek szükségük van a mesére.

A könyvek ajándékozását nagyon fontos kultúrmissziónak nevezte a kerület polgármestere. – Noha a gyerekek most kevesebb időt töltenek bent, fontos hogy készüljünk fel arra, amikor a kicsik újra óvodába, bölcsődébe mennek. Fontos, hogy a digitális oktatás mellett a papír alapú is megmaradjon – részletezte.

Az országgyűlési képviselő is fontosnak tartja, hogy az intézmények könyvekkel gazdagodjanak, hogy a kerület a legkisebbekre is gondoljon. A járványhelyzetre való tekintettel nem az ovikban, bölcsiben adták át az ajándékokat, és fenyőfákat sem vittek az intézményekbe, de reméli, jövőre újra ellátogathatnak a gyerekekhez.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb