Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Amikor az élet egy lépéssel hamarabb kezdődik

Lila kiegészítőket viselő édesanyák és lila ruhás gyerekek töltötték meg a Zuglói Civil Házat november 16-án. Ezen a napon ilyen színbe borul sok közintézmény is, hogy így hívják fel a figyelmet a koraszülöttek nemzetközi világnapjára. Zuglóban először szerveztek olyan rendezvényt, ahol az érintettek széleskörű tájékoztatást és tanácsokat kaphattak.

Azok a babák számítanak koraszülöttnek, akik a terhesség 24. és 37. hete között jönnek világra, illetve azok, akik időre szülés esetén sem érik el a 2500 grammot. Bár hazánkban minden tizedik gyermek koraszülöttként látja meg a napvilágot, még mindig kevés helyen lehet tájékozódni arról, hogyan lehet csökkenteni a kockázatot, mivel jár egy koraszülés, hogyan kell azután gondozni a babát, és miként erősítheti magát pszichésen egy érintett anyuka. Ezen hiányosságok miatt szervezett egész napos rendezvényt a Válaszkész Szülők Egyesülete és a Zuglói Egészségfejlesztési Iroda.

– Szerettük volna, ha az előadások minél inkább lefedik a korababákat és a koramamákat érintő témákat – mondta Dobiné Olasz-Papp Nóra, az egyesület elnöke. – Szaktanácsadóink többek között a koraszülöttek kranioszakrális terápiájáról, jellegzetes szoptatási igényeiről, illetve az anyukák pszichológiai támogatásáról tartottak előadást, de eljött hozzánk dr. Losonczi László is.
A gyermekorvos a kötelező oltások mellett kiemelte az ajánlott vakcinák – főként a járványos agyhártyagyulladás megelőzésére kifejlesztett változat – fontosságát. Beszélt arról, hogy milyen szakorvosoknál kell utógondozni a koraszülött csecsemőket, és megnyugtatott egy édesapát is – aki a 34. hétre, 1890 grammal született kislányáért aggódott -, hogy a gyermek fejlődése jó úton halad.

Fotó: Képszerkesztőség

A ZEFI irodavezetője, Szécsi Emese az életmód és a koraszülés összefüggéseire hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az édesanya kora, családi állapota és tájékozottsága, valamint a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok is befolyásolják egy szülés alakulását, de a dohányzás és a stressz a két legmagasabb rizikófaktor.

– A dohányzás a vérrel szállított oxigén szintjére van hatással, míg a stressz olyan hormonokat szabadít fel, amely nemcsak idő előtt indíthatja be a szülést, de a gyermekeknél később növelheti a cukorbetegség, illetve a depresszió kockázatát is – részletezte a népegészségügyi felügyelő.

A Válaszkész Szülők Egyesületének egyébként az az egyik célja, hogy elérjék, minél több PIC osztályon engedélyezzék a kenguru-ölelést, ha a baba állapota erre lehetőséget ad.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb