Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Az eső sem mosta el a „Civilek uccáját”

Mintegy harminc kerületi civil szervezet mutatkozott be a zuglóiaknak a Csertő parkba megrendezett ”Civilek uccája” elnevezésű rendezvényen. 

-A rendezvény fő célja továbbra is az, hogy a zuglói civil szervezetek megismertessék magukat és programjaikat a kerületben élőkkel – tájékoztatott Sokacz Anikó civil és nemzetiségi tanácsnok, hozzátéve: emellett az is fontos, hogy ezek a különböző csoportok felfigyeljenek egymásra, vegyék fel a kapcsolatot, segítsék, támogassák egymást és a zuglóiak számára szervezzenek közös programokat.

A tanácsnok arról is beszélt, hogy a pandémi okozta bizonytalan helyzet miatt az idei rendezvény az előzőektől kissé szerényebb volt és a korábbiaktól valamivel kevesebb szervezet képviseltette magát az eseményen.

-Mindezek ellenére látszik, hogy növekszik a helyi civil szerveződések iránt az érdeklődés, ezért is keresik fel évről-évre többen a „civilek uccáját – mondta Sokacz Anikó.

Miközben a rendezvényre kilátogatók a standoknál a különböző közösségek tevékenységével ismerkedhettek meg, a színpadon egymást váltották az előadók. Fellépett többek között a ZNSE kórus, a ClubNetCet, a Blue Cigar és a mARTina nincs egyedül együttes. Műsort adott továbbá Fridvalszki Géza énekes, Dóka Attila gitáros-énekes, az Összefogás és Nagyzugló táncegyüttes, valamint Gyertyán Balázs bűvész. Emellett bemutatót tartott Pálmainé L. Enikő, Rónai Róbert jógaoktató és a Budhista Közösség Egyesület is.

Fellépett továbbá az eseményen az Utcaszínházi Alkotóközösség, amely a Bestinárium budapestis című zenés, maszkos, kosztümös, felvonulás jellegű darabját adta elő.

Az esemény fővédnöke Tóth Csaba, Zugló szocialista országgyűlési képviselője és Horváth Csaba polgármester volt.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot Adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Hangot adunk Zuglónak!
A zuglóiak megelégelték, hogy a metróépítésre, az otthonfelújításokra, valamint az útfelújításokra és zöld-fejlesztésekre szánt pénzüket a kormány elvonja és ez a sarc évről évre emelkedik.

Ezért Zugló Önkormányzata kampányt indít Hangot adunk Zuglónak! címmel, amelynek során minden zuglói csatlakozhat az elvonások elleni tiltakozáshoz!
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb