Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Egész évben nyitva lesz a felújított Paskál Fürdő

Több medencével, szaunával és kezelőhelyiségekkel bővült a Paskál Fürdő. A fedett egységnek köszönhetően a létesítmény egész évben várja a látogatókat.

A 2015 szeptemberében indult és 2016. július 14-én átadott beruházással csaknem 1400 négyzetméter alapterületű fürdőépület nyílt meg. A Paskál Fürdő hét új medencével, három szaunával, kezelőhelyiségekkel bővült. Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, összesen 1,4 milliárd forintot költöttek az új épületrész kialakítására és a korábbi egységek felújítására.

Fotó: Képszerkesztőség

“Szezonális strandból egész évben nyitva tartó létesítménnyé vált a Paskál Fürdő. A Zrt. pedig bebizonyította, hogy egy fürdővállalkozás lehet eredményes” – mondta az átadón Sidó Szabolcs, a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztályának vezetője.

A fürdő környékén lévő parkolási probléma is megoldódott. Ebben a zuglói önkormányzat is segítséget nyújtott: az épület Rákos patak felőli oldalán átadtak egy területet a Zrt-nek, ahol több mint hatvan parkolóhelyet létesítettek a szakemberek. Ennek is köszönhetően a korábbi negyven férőhely helyett már csaknem kétszáz parkolóhelyet használhatnak az emberek. Karácsony Gergely zuglói polgármester elmondta, szívesen segítettek, hiszen bővült és fejlődött a létesítmény. Hozzátette: a környéket sportrekreációs célból szeretnék továbbfejleszteni.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb