Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Egy-két óra kertészkedés egy-két évvel hosszabb életet jelent

Több tucat évelő, fa, cserje, virágok – három év alatt ennyi növénnyel gyarapodott a Fogarasi úti nyudíjasház udvara, ám a fejlődés, a kert szépítése nem fejeződött be, októberben egyebek mellett Lilabogyóval, Rózaslonccal, Galagonyával gyarapodott az cserjék száma.

A Virágzó Zugló Program keretein belül megújuló, egyszer szebb, virágosabb, illatosabb a kert, ami Mészáros Ferencnek köszönhető, aki szeptember végén töltötte be nyolcvanadik életévét, ám lendületét, munkabírását a fiatalabb korosztály is megirigyelheti. Három éve a beteg, kiszáradt fák kivágásával, a terület kitisztításával kezdődött minden – tudtuk meg Feri bácsitól, aki egymaga töltötte fel a kerítés melletti részt, ami azt jelentette, hogy 300 talicska földet mozgatott meg. – Valószínűleg nem én fogom élvezni a gyümölcsét mindennek, de utánam is lesznek lakók, akik gyönyörködhetnek benne, esetleg tovább gondozzák, több növényt ültetnek – vélekedett Mészáros Ferenc, aki füzetben vezeti a növények igényeit, így olvasható benne a zanóró és a kecskerágóról is. Feri bácsinak saját szerszámai, kesztyűi vannak, és szívesen fogadná, a ház lakói közül csatlakoznának hozzá, mert úgy véli, nemcsak szemet gyönyörködtető az eredmény, de az egészségének is jót tesz.

Ezt a véleményt osztja Borhy Bernadett kertészmérnök, a program koordinátora is, aki úgy vélekedik, egy-két óra szabadban töltött idő, évekkel hosszabbíthatja meg az életünket. – A kerti munka nemcsak lelkileg, testileg is frissít. Ferenc munkája egyedi és követendő példa, óriási területet gondoz – fogalmazott. A Virágzó Zugló Utcafront Szépítési Program az óvodásoktól kezdve minden korosztály számára biztosítja a lehetőséget arra, hogy az önkormányzat által biztosított növényekkel virágoztassák fel környezetüket.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb