Ötvenéves jubileumot ünnepelt október 15-én a Zuglói Móra Ferenc Általános Iskola közössége. A Füredi lakótelep iskolája ugyanis 1972-ben kezdte meg a működését. Az ünnepségsorozat már tavasszal elkezdődött, és az október 15-i gálával fejeződött be.
Az egyik hatodikos osztályunk az Árgyélus királyfi meséjét dolgozta fel – mondta Némethné Korom Edit, – negyven évvel ezelőtt ugyanis ezt a darabot adták elő az akkori diákok. 1982-ben Árgyélus királyfit a mára már elismert sportriporter, Faragó Richárd alakította, aki szintén ennek az iskolának a növendéke volt.
A darabválasztás, és a gyerekek betanítása Dudásné Bán Valéria magyartanárnő ötlete volt, de a darab a német és angol nyelvet tanuló diákokat is megmozgatta. Az előbbiek számára Komoróczi Márta tanárnő írt szöveget, amit a gyerekek németül elénekeltek, az utóbbiak rajzaiból pedig a darab után egy vetítést tartottak az iskola aulájában. A gálaműsor pedig még egy flashmobbal is kiegészült, a negyedikes diákok ugyanis Üveges Gáborné vezetésével táncbemutatót tartottak a 70-es, 80-as és 90-es évek stílusaiból. A születésnapi köszöntőt pedig Albert Andrea vezette iskola kórus énekelte.
Fotó: Subits-Tóth Gergő
Ezzel bezárult a jubiláló iskola ünnepségsorozata, amely áprilisban a kerületi STAFÉTACSÍ sportos matekversennyel kezdődött, majd az elmúlt tanév végi öregdiák-találkozóval folytatódott.