Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Elfogadták a rendőrkapitány éves beszámolóját

A képviselő-testület csütörtöki ülésén elfogadta a kerületi rendőrkapitányság 2017. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Tavaly a regisztrált bűncselekmények száma Zuglóban 597-tel csökkent, a nyomozáseredményességi mutató 20,5 százalékkal nőtt.

Váradi Attila rendőr alezredes, kapitányságvezető szóbeli tájékoztatója szerint a rendőrök közterületi jelenlétének időtartama a belső átszervezés és az új kollégák belépése nyomán 2017-ben 8 százalékkal emelkedett, és a szolgálatellátás színvonala is érezhetően javult.

A kapitányságvezető a számadatokat ismertetve kiemelte: Zuglóban az elmúlt évben 3504 regisztrált bűncselekmény történ, ami 597-tel kevesebb a 2016-osnál. Ezek közül a kerület közterületin 1052 jogsértés történt, ami 315 kihágással kevesebb a korábbinál.

Váradi Attila azt is elmondta, hogy 2017-ben a kerületben 19,4 százalékkal kevesebb kiemelten kezelt bűncselekmény történt, ezen belül a közterületi ügyek száma 29,4 százalékkal, míg a lakásbetöréseké 41,7 százalékkal csökkent. A cserbenhagyásos bűncselekmények száma viszont hárommal emelkedett.

A rendőrkapitány szavaiból az is kiderült, hogy Zuglóban jelentős előremozdulás történt a bűnüldöző munka területén, 2017-ben ugyanis 53,6 százalékos volt a nyomozáseredményességi mutató. Ez 20,5 százalékos javulás jelent. A közterületeken elkövetett bűncselekmények 41,7 százalékánál, míg a kiemelten kezelt bűntettek 27,5 százalékánál volt sikeres a nyomozás.

Az elfogadott beszámoló szerint a kapitányság 2018-ra kitűzött céljai között szerepel az eljárások gyorsítása, az eredményesség további növelése, a lakosság rendőrök iránti bizalmának a növelése és a közlekedésbiztonsági helyzet javítása is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb