Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Előnyt élveznek az onkológiai betegek

A szakrendelőkben és a kórházakban is mindent megtesznek azért, hogy maximális ellátást kapjanak a betegek a járvány harmadik hulláma után. A súlyos betegséggel küzdők előnyt élveznek, az egészségügyi intézményekben megfeszített erővel dolgoznak. 

A Zuglói Egészségügyi Szolgálat (ZESZ) szakrendelésein hosszú a várólista, aminek több oka is van. Dr. Nagy András Csaba, az intézmény igazgató főorvosa elmondta, még zajlanak a tömeges oltások, sok dolgozót elvezényeltek, és a munkatársainak is jár a szabadság. 

– Az egészségügyben dolgozóknak is kell pihenniük. Az elmúlt időszakban ezt nem tudták megtenni. A rendelést helyettesítéssel oldjuk meg – magyarázta, ugyanakkor rámutatott arra is, hogy csaknem 20 orvos és mintegy 40 szakápoló hiányzik a ZESZ állományából. 

A szakrendelésekre ezentúl is időpontot kell foglalni, a bejáratnál testhőmérsékletet mérnek, kötelező a kézfertőtlenítés, és ezekután is át kell haladni a fertőtlenítő kapun. 

A kórházi ágyak húsz százalékát továbbra is Covid-fertőzöttek ellátására kell fenntartani, a maradék 80 százaléknyi férőhelyen visszatérhet az élet a régi kerékvágásba. Az Uzsoki Utcai Kórház több osztályán felújítási munkálatok zajlanak, ami miatt átmenetileg csökken az ágyszám.

Mint mindenhol az országban, az Uzsoki kórházban is megnőtt a vizsgálatokra, műtétekre várakozók száma. Dr. Ficzere Andrea, az intézmény főigazgatója hangsúlyozta, az onkológiai betegek mindig előnyt élveznek, utánuk pedig a kardiológiai problémával küzdők állnak. 

– Mindenképpen el kell látni azokat a pácienseket is, akik panaszaik, tüneteik miatt már nem várhatnak tovább, vagy olyan beavatkozásra van szükségük, amely ha elmarad vagy tovább csúszik, az állapotromláshoz vezethet – magyarázta a főigazgató, akitől azt is megtudtuk, a kórházban sok a fáradt kolléga, ezért amikor azt tapasztalták, hogy csökken az új koronavírus-betegek száma, forgó rendszerben elküldték szabadságra a dolgozókat. 

– Ez a megállapítás nemcsak az orvosokra, ápolókra, hanem a háttérben munkát végzőkre is vonatkozik. Szerencsére lassan fellélegezhetünk, túl vagyunk a járvány harmadik hullámán, és alig várjuk, hogy úgy dolgozhassunk, mint régen – mondta dr. Ficzere Andrea, és arra kérte az embereket, hogy aki még nem tette, regisztráljon és oltassa be magát. Ez nemcsak a saját egészségük miatt fontos, hanem azért is, mert az ellátásra szorulók és a látogatók oltási igazolvánnyal vagy 48 óránál nem régebbi negatív Covid-teszttel mehetnek be a kórházba. 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb