Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Emberrablás Zuglóban

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség két férfi ellen, akik egy nyáron történt zuglói emberrablásban vettek részt.

A police.hu tájékoztatása szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya, valamint a XX., XXIII. kerületi Rendőrkapitányságok nyomozói 2020. július 7-én egy gépkocsilopással összefüggésben kerestek fel egy 44 éves férfit a zuglói lakásán. A nyomozók a házhoz érve látták, hogy a keresett – láthatóan sérült – férfinek többen segítenek kijönni a házból. A rendőrök mentőt hívtak a férfihez, aki azt állította, hogy motorbalesetet szenvedett, azonban a sérülések bántalmazásra utaltak. A XIV. kerületi rendőrök testi sértés miatt indítottak nyomozást, majd a további adatgyűjtések és tanúkihallgatások során kiderült, hogy a férfi sérüléseinek hátterében egy emberrablás áll.

A nyomozást a BRFK Felderítő Főosztály Vizsgálati Osztálya vette át, ahol megkezdték a tények tisztázását és az elkövetők felkutatását. A 44 éves férfi a kórházban végül elmondta a nyomozóknak, hogy július 6-án délelőtt többen megjelentek XIV. kerületi házának garázsánál, ahol megverték, majd egy autó hátsó ülésére tuszkolták és egy műhelybe vitték. A férfit a műhelyben először egy székhez akarták láncolni, de végül – hogy a ne tudjon elmenekülni – eltörték a lábát. Ezután a férfire baseballütővel és vascsővel még több ütést mértek, melynek következtében eltört a kulcscsontja, az arccsontja és testén számos zúzódás is keletkezett.

A nyomozás adatai szerint a férfi bántalmazásában és fogvatartásában négyen vettek részt, akik azzal fenyegették meg a sértettet, hogy amennyiben nem szerez 20 millió forintot, akkor elássák, és a családján is bosszút állnak. A férfi elmondta, hogy nincs pénze, s mivel a garázsban maradt a telefonja, intézkedni sem tud annak érdekében, hogy pénzhez jusson. Az emberrablók ekkor megkeresték a férfi barátnőjét, és rávették, hogy a telefont egy találkozón átadja nekik. A nőtől a telefont egy 46 éves budapesti férfi, B. Gy. vette át, majd a műhelybe visszatérve társaival arra kényszerítették a férfit, hogy ismerőseitől próbáljon kölcsönkérni. Miután ez nem sikerült, az emberrablók július 7-én a Gyömrői úti felüljárónál egy szervizúton szabadon engedték túszukat, a pénzt azonban továbbra is követelték tőle.

Az emberrablók közül július 9-én a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a 33 éves budapesti Sz. Zs-t és a 25 éves M. T-t elfogták, majd pár órával később egy vecsési parkolóban B. Gy-t is. Az elkövetők negyedik társa, a 43 éves M. B. ellen elfogatóparancsot adtak ki, aki végül július 14-én feladta magát a rendőrségen.

A három férfi lakásán tartott kutatások során és a fogvatartás helyszínén, a rendőrök többek között mobiltelefonokat, egy BMW gépkocsit, 10 gépjármű indítókulcsot, jármű-diagnosztikai eszközt, golfütőt, vascsövet és kést is lefoglaltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói a négy férfit felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásukra. Az illetékes bíróság Sz. Zs., M. T., valamint B. Gy. letartóztatását el is rendelte.

A nyomozás jelenlegi szakaszában még egy 47 és egy 40 éves férfi ellen adtak ki elfogatóparancsot, akiket nagy erőkkel keres a rendőrség.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.