Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

“Felszedlek” akcióban a zuglói képviselők – 2. hétvége

Nemcsak szemetet szedtek a Zuglószépítési program aktuális hétvégéjén – füvesítésre és padfestésre is sor került. Május 7-én a 4., a 8., a 9., a 11. és a 13. választókörzetben Horváth Csaba polgármester, Szabó Rebeka alpolgármester, Kisné Szivcsovics Nikolett, Hevér László György, Lepsényi László és Sógor László önkormányzati képviselők tisztították a kerületet.

Mint eddig minden alkalommal, Horváth Csaba most is minden helyszínen kivette a részét munkából. A kerület vezetője lapunknak elmondta: a képviselők példamutatása kiváló, sok helyen civilek is részt vettek a programban, de csak akkor lehet igazán sikeres a Zuglószépítés, ha a kerületben élők mind kiveszik részüket a munkából, hiszen közösen kell tennünk Zuglóért. Ezért bízik abban a polgármester, hogy évről évre egyre többen csatlakoznak hozzájuk.

A Rákosmezei téren és környékén Szabó Rebeka (9. választókerület) és Kisné Szivcsovics Nikolett (8. választókerület) szedték össze a szemetet. Mindketten az eldobott csikkeket tartják az egyik legnagyobb problémának. Nem elég, hogy az üveggyűjtő szelektív szigetet közterületi szemétlerakónak gondolják, sokan a zöldterületekre dobják a csikket.

Fotó: Balogh Róbert

– Arra kérem azokat a dohányosokat, akik eldobálják a csikkeket, hogy ne tegyék. Egyrészt nagyon környezetszennyező, másrészt felszedni is rossz – mondta az alpolgármester, aki egyébként is heti rendszerességgel szedi a szemetet a társasházuk környékén. Mint mondta, fontos a példamutatás, mert ha az emberek látják, hogy csoportok tisztítják meg a közterületeket, talán elszégyellik magukat, és nem szemetelnek. Kisné Szivcsovics Nikolett körzetében több problémás helyszín is van. Túl azon, hogy gyakran szedi össze a csikkeket a téren lévő megállóból, a hétvégi piacok után maradó kosz, szemét is óriási feladat elé állítja az önkormányzatot.

– Szemétmágnesként működik, hiszen az emberék azt látják, hogy ott már úgyis van, akkor ők is odateszik. Az Öv és a Deés utca közötti terület részben önkormányzati, részben egy befektetőé, az ott lévő gödör pedig rendszeresen megtelik szeméttel, már wc-csészét is láttam ott, de megjelentek a patkányok is. Ezen a problémán is dolgozunk, kértem oda térfigyelő kamerát, és a körzeti megbízott pedig megígérte, hogy gyakrabban járőrözik arra. A megoldás talán egy közpark lehetne – magyarázta a képviselő, a Bartl sétányon lévő fedetlen kukák kapcsán megjegyezte, a madarak gyakran kiszedik belőlük a szemetet.

A 11. választókerület nemcsak megtisztult, hanem pad is megújult. Hevér László György képviselő lapunknak elmondta, Sokacz Anikó képviselőtársával együtt 2016-ban elindították a Felszedlek Rákosfalva szemétszedési akciót, s nagyon örül, hogy Horváth Csaba polgármester felkarolta, kicsit megújította a kezdeményezést, ami szerinte azért is fontos, mert egy 2018-as kimutatás alapján 10 millió forintot fordítottak az illegális szemét elszállítására Rákosfalván. – Arra biztatom a lakosságot, hogy döntsenek: szemét elszállítására, vagy például játszótér felújítására fordítunk pénzt. Jó lenne, ha a csendes többség tudna hatni a szemetelő kisebbségre – fogalmazott. Kiderült, az ő körzetében is széthordják a szemetet a madarak, a zöldfelületetek kezeléséről pedig azt gondolja, vannak olyan részei, amelyeket az önkormányzat városgazdálkodási cége is meg tudná oldani, például parkgondnokság kialakításával. Hevér László György arra kérte a polgármestert, hogy a lehetőségekhez mérten a Remény és a Kerepesi út között is folytatódjon a patak revitalizációja, továbbá valósuljon meg egy régi ígéretük, amely szerint parkolóhelyeket alakítanak ki a Zsivora parkban.

Lepsényi Lászlótól megtudtuk, hogy az ő körzetében (4.) a gócpont a Francia út, ott mindig sok a szemét, egyébként azonban nem jellemző, hogy szemetelnének az ott élők. Az igények felmérése után füvesítést végeztek az Újvidék téren, és az ott élők egyetértésével szélesebbé és hosszabbá bővítik a zárt kutyafuttatót, valamint padot, napelemes lámpát helyeznek el benne. A képviselő azt mondta, a fizetőparkoló-zóna kibővítésével megszűnik majd a felemás állapot, ami miatt a park egyik részén már igen, a másokon viszont még nem kell fizetni, továbbá reméli, a következő képviselő-testületi ülésen megszavazzák a tér lezárását, így az átmenő forgalom megszűnésével igazi közösségi területté válhat az Újvidék tér.

A 13. választókörzetben Sógor László képviselő csapatával az Adria sétány 5. szám mögötti játszóteret (focipálya, hinták, homokozó, kerékpártároló) takarította ki. Úgy vélekedik, a körzetében lévő zöldfelület kezelésére sokkal több pénzre lenne szükség – mint mondta – gyakorlatilag mindenhol lehetne takarítani. Környezetvédelmi tanácsnokként arra kér mindenkit, hogy a szemetet a szemetesekbe dobják és használják a szelektív-hulladékgyűjtőket is. – Nem feltétlenül kell úgy lennie, hogy más szemetét kell összeszedni, mindenki figyeljen a sajátjára – zárta gondolatait.

Fotó: Balogh Róbert

A Zuglószépítés a tervek szerint június 4-én folytatódik.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb