Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu
Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fiatal Zuglói Sportolók Díj pályázati felhívás – 2023.

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
„Fiatal Zuglói Sportolók Díj” kitüntetésre

A pályázat célja:

  • támogatásban részesíteni azokat az állandó zuglói lakóhellyel rendelkező, illetve zuglói egyesületben a 107/2011 (VI.30) Korm. Rendelet 2. § 10. pontjában meghatározott korú („a korosztályos versenyrendszerre (bajnokságra) vonatkozó versenyszabályzatban a versenyen, mérkőzésen való részvétel alapját képező életkor alsó határát betöltött, de felső határát meg nem haladó korú amatőr versenysportoló”) versenyzőket, beleértve a fogyatékkal élőket is, akik – egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el,
  • támogatni a felnőtt kor alatti három utánpótlás korosztályban – serdülő, ifjúsági vagy kadet, junior valamint felnőtt fogyatékkal élő korosztályba tartozó amatőr versenysportolókat –, akik egyéni és csapatsportágakban – és elsősorban nemzetközi szinten kimagasló eredményeket értek el,
  • hozzájárulni a tehetséges utánpótlás korú sportolók további felkészítéséhez, eredményeik javításához, életpályájuk kedvezőbb alakulásához.

Pályázók köre:

Pályázatot sportolóik nevében a sportszervezetek vagy a sportolók önállóan is benyújthatnak. A pályázatban részt vehet az a sportoló:

  • akinek bejelentett lakóhelye Zuglóban van vagy
  • aki zuglói sportegyesületben versenyez, és
  • megfelel a pályázati kiírás támogatási alapelveinek.

Támogatási alapelvek, kritériumok:

A díjra az a sportoló jogosult, akiknek lakóhelye Budapest XIV. kerületben van, vagy aki Budapest XIV. kerületi székhelyű sportegyesületben versenyez, és az a) – c) feltételek mindegyikét, vagy a d) pontban foglalt feltételt teljesíti:

Támogatási alapelvek, kritériumok:

A díjra az a sportoló jogosult, akiknek lakóhelye Budapest XIV. kerületben van, vagy aki Budapest XIV. kerületi székhelyű sportegyesületben versenyez, és az a) – c) feltételek mindegyikét, vagy a d) pontban foglalt feltételt teljesíti:

  • a) serdülő, ifjúsági vagy kadet, junior vagy felnőtt fogyatékkal élő kategóriában versenyzik,
  • b) a nemzetközi versenyeken a pályázat kiírását megelőző három évben, valamint a pályázati kiírás évében is az utánpótlás korosztályban jogosult versenyezni és
  • c) a felsorolt bajnokságok egyikén 2022-ben, és 2023-ban, az alábbiak szerint meghatározott helyezést érte el:
    • ca) Európa Bajnokság: I-III. helyezés
    • cb) Világbajnokság:, I-VI. helyezés,
    • cc) Fogyatékkal élők Európa –bajnokságán I – III. helyezés,
    • cd) Fogyatékkal élők Világbajnokságán I-VI. helyezés.
  • d) olimpiai kvalifikáció, olimpián történő részvétel.

Az értékelés szempontrendszere:

A 2022-ben, és 2023-ban elért nemzetközi versenyeredményekért kapható pontszámok:

  I. helyezés II. helyezés III. helyezés IV. helyezés V. helyezés VI. helyezés
Világbajnokság 50 40 35 30 25 20
Európa Bajnokság 40 30 25 – – –
Fogyatékkal élők Világbajnoksága 50 40 35 30 25 20
Fogyatékkal élők Európa Bajnoksága 40 30 25 – – –
Olimpiai kvalifikáció, olimpián történő részvétel 50

 

A pályázati adatlap kötelező mellékletei:

  • az adott sportág szakszövetségének a 2022. és 2023. évi eredményekről szóló igazolása,
  • sportegyesületének a jelenleg is aktív sporttevékenységről szóló igazolása, továbbá
  • a lakcímigazoló kártya másolata.

A pályázat benyújtásának módja és benyújtási határideje:

A pályázatot kizárólag a pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével lehet benyújtani!

A pályázati adatlap (1 eredeti példányban zárt borítékban) kizárólag személyesen adható le

Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Osztályán
1145 Budapest, Bácskai utca 53.
Geier Róbert intézményi referensnek címezve.

A borítékon kérjük feltüntetni: „Fiatal Zuglói Sportolók Díj” 2023.

A pályázatok benyújtási határideje: 2023. október 16.  11.30 óra

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség!

Az a pályázat, mely

  • határidőn túl érkezett be, vagy
  • a sportági szakszövetség eredményéről szóló igazolást, vagy
  • a sportegyesületi tagságáról szóló igazolást, vagy
  • a lakcímigazoló kártya másolatát nem tartalmazza,

értékelés nélkül elutasításra kerül.

A pályázatokról a kiíró dönt, az elbírálást követően a döntésről a pályázók elektronikus úton kapnak értesítést a pályázat kiírójától.

A pályázat letölthető a zuglo.hu oldalról, (mely a Hivatal / Pályázatok / Önkormányzat által kiírt pályázatok útvonalon érhető el), vagy átvehető a hivatal ügyfélszolgálatán.

Pályázattal kapcsolatban további információ a 8729-396-os telefonszámon, illetve a geier.robert@zuglo.hu címen kérhető.

Budapest, 2023. október 1.

Hevér László György s.k.
a Népjóléti Bizottság Elnöke


Letölthető dokumentumok:

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb