Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Folytatódik a Rákos-patak revitalizációja – készül a II. és a III. szakasz

Folyik már a munka a Mogyoródi út–Egressy út, illetve a Bartl János utca–Szugló utca közötti patak menti sávban, a Rákos-patak megújításának második és harmadik szakaszán. Így kerül egyre közelebb a befejezéshez az önkormányzat egyik legnagyobb, egymilliárdos idei fejlesztése, a Rákos-patak zuglói szakaszának három ütemben megvalósuló revitalizációja. 

Az egy kilométer hosszú partszakaszon megvalósuló, egymilliárd forintos beruházás első etapjában elkészült Egessy út–Bartl János utca közti részt május közepén Karácsony Gergely főpolgármester jelenlétében adták át. A szökőkutas tóval, szabadtéri sport- és játszóeszközökkel, valamint kiülési lehetőséggel is ellátott területnek már az építését is nagy érdeklődés övezte. 

– Az új sétány hamarosan a zuglóiak kedvenc helye lett, naponta sokan keresik fel a hazai viszonylatban még kuriózumnak számító partszakaszt – nyilatkozta Hajdu Flórián gazdálkodásért felelős alpolgármester, kiemelve: már a patak revitalizációra kijelölt másik két szakaszán is folyik a munka. Időközben a Szugló utca–Bartl János utca közötti meder rendbetétele előrehaladott állapotba került. Itt a közel 115 millió forintos fejlesztés – a Termál Zugló lakóparkot építő Cordia ingatlanfejlesztővel kötött településrendezési szerződés keretében – két részre bontva valósul meg. 

Revitalizáció után a Rákos-patak

– A Cordia először a mederrendezést végezte el – tájékoztatott az alpolgármester, hozzátéve: a 200 méteres szakaszon a meglévő beton mederburkolatot Reno matracosra cserélték, a partoldalt pedig geocellás rézsűstabilizációs rendszerrel látták el. Ennek átadása várhatóan augusztus végén zárul le. 

– Ezen túlmenően a településrendezési szerződésnek megfelelően a Cordia még egy gyalogos hidat is épít a Sárkányos játszótérnél – fűzte hozzá Hajdu Flórián, hangsúlyozva, hogy a Rákos-patak Egressy út–Mogyoródi út közötti szektorában is a tervek szerint folyik az építkezés. A 400 méter hosszú patak menti sáv a TÉR_KÖZ-tender keretében újul meg. 

– A beruházás 170 millió forintos önrészből és 300 millió forintos, a Fővárosi Önkormányzattól pályázat útján elnyert támogatásból valósul meg – jelentette ki az alpolgármester, aki arra is kitért, hogy a meglévő beton mederburkolatot itt is a természetközeli Reno matrac váltja fel, a partoldal pedig geocellás rézsűstabilizációt kap. Emellett a szóban forgó területen gabion támfalakat építenek, illetve egy 185 négyzetméteres térkőburkolatú fogadótér és 1350 négyzetméteres szórt burkolatú sétány is létesül. 

– A patak bal partja napelemes térvilágítást kap – jelentette ki Hajdu Flórián, megjegyezve: a területen 29 padot, 6 napozóágyat, 25 hulladékgyűjtőt, 6 kerékpártámaszt és 2 ivókutat helyeznek el, és a zöldfelületet is bővítik. A revitalizáció alá vont részen 87 fát ültetnek, 17 ezer négyzetmétert gyepesítenek, illetve 2100 négyzetmétert cserjésítenek.  

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb