Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Fórum a ZKNP-nél a békésebb iskolákért

Résztvevőként és egyik szervezőjeként kapcsolódott be a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. (ZKNP) abba a széles körű szakmai vitába, amely az iskolaőrség felállításáról szóló törvényjavaslatról kialakult. Június 11-én a cég Laky Adolf utcai székházában érdekvédelmi és civilszervezetek munkatársai, kutatók, pszichológusok, független szakértők fejtették ki álláspontjukat, majd fogalmazták meg kritikai észrevételeiket, javaslataikat a tervezett jogszabály-módosításokról.

A megbeszélésen többek között jelen voltak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Foresee Kutatócsoport, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és az Igazgyöngy Alapítvány képviselői.

A kormány által az országgyűlés elé beterjesztett, az iskolai erőszak megfékezésére és az iskolaőrség intézményének kialakítására irányuló törvénymódosító indítványokról szóló közéleti vitákban az oktatási-nevelési szakmai, érdekképviseleti szervezetek többször hivatkoztak a Békés Iskolák (BI) programra (https://www.zknp.hu/bekes-iskolak-program/), mint az egyik lehetséges alternatív megoldásra – tudtuk meg Adler Katalintól, a június 11-ei eseménynek otthont adó ZKNP prevenciós koordinátorától, a tanácskozás egyik szervezőjétől. A ZKNP évek óta kiemelt feladatának tekinti a BI iránt érdeklődő szakemberek oktatását, felkészítését, a program gyakorlati megvalósulásának elősegítését, szemléletmódjának elterjesztését, ezért az oktatással-neveléssel foglalkozó szakmai szervezetek az aktuális helyzetben megkeresték a biztonsági céget és közösen fogalmazták meg javaslataikat.

A mostani törvénymódosítások szerint az iskolaőrség – szemben a BI filozófiájával – a rendőrség irányítása alatt jönne létre, kizárólag állami intézményekben, ott, ahol az intézményvezetők kérik. Az iskolaőröknél lőfegyver nem lenne, de alkalmazhatnának testi kényszert, gázspray-t, rendőrbotot, bilincset. Hivatalos, közfeladatot ellátó személynek minősülnének, ellenük irányuló erőszak esetében már 12 éves kortól büntethetők lennének az elkövetők.

A látványosnak ígérkező, de csak részleges és átmeneti sikereket eredményező iskolaőri változtatások helyett a pedagógiai hivatás képviselői fel szeretnék hívni a döntéshozók figyelmét az általuk helyesnek és követendőnek tartott humánus hazai és külföldi jó gyakorlatokra, tapasztalatokra. Mindenekelőtt a megelőzés fontosságát kell hangsúlyoznunk, hogy a tanárok, a gyerekek és a szülők egyaránt biztonságos helynek nevezhessék az oktatási intézményeket – közölte a találkozót értékelve Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke. Kiemelte továbbá, hogy a két meghatározó nagy érdekképviseleti szervezet, az általa irányított PDSZ és a PSZ először lépett fel közösen a ZKNP székházában lezajlott találkozón ilyen szándékegységben, határozottan, egyértelműen elutasítva az iskolaőri koncepció jelenlegi formáját, jogszabályi rendelkezéseit, amelyeket költségesnek, korszerűtlennek és átgondolatlannak tartanak. Azt is elmondta, hogy mivel mindkét szakszervezet programjába emelte a pedagógusok élet- és munkakörülményeit alapvetően befolyásoló jelenség, az iskolai agresszió elleni következetes harcot, és a kormány tervezett intézkedéseit erre alkalmatlannak tartják, ezért a törvénymódosítások esetleges elfogadását követően is folytatják a küzdelmet.

A megbeszélés résztvevői szintén egyetértettek abban, hogy további egyeztetések szükségesek a szóban lévő jogszabályokról, mert azok jelen formájukban számukra teljességgel elfogadhatatlanok. A szakmai szervezetek ugyanis az iskolai agresszió megfékezését elsőrendűen nem rendészeti, hanem olyan nevelési, oktatási, szociális feladatnak tekintik, amiben meghatározó szerepet kaphatna a BI programja is.

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszterbérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
VEDD ÁT!
Ingyenes diákbérlet az Önkormányzattól!
Zugló Önkormányzata a 15-25 év közötti, zuglói állandó lakcímmel rendelkező diákoknak ingyenes szemeszter bérletet biztosít a budapesti közösségi közlekedés járataira.
Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb