Telefon: +36 1 8729 100
E-mail: hivatal@zuglo.hu

Hogyan segítik szomszédainknál az önkormányzatokat a központi költségvetésből?

Sokszor halljuk a magyar kormánytól, hogy számára Ausztria mintaként szolgál a járvány miatti válságkezelésben és a fertőzést megelőző intézkedések tekintetében. Az osztrák szövetségi kormány a 2008-as gazdasági világválság idején kiosztott pénzekhez képest megduplázta a helyi önkormányzatoknak a Covid-pandémia okozta gazdasági és társadalmi károk enyhítésére nyújtandó segélyeket és támogatásokat – olvashatjuk az Österreichischer Gemeindebund oldalán. 

Az osztrák kormány a csaknem 2100 tagságot számláló Osztrák Helyi Hatóságok Szövetségével, annak vezetőivel szinte havi rendszerességgel folytat tárgyalásokat, ahol közösen beszélik meg a problémákat és keresnek megoldásokat – adta hírül honlapján a szövetség. Sorra veszik a hatóságok fizetőképességének alakulását – többek között a kieső adóbevételek miatt –, a finanszírozásra szoruló szükséges és halaszthatatlan beruházásokat, amelyek alapján mentőcsomagot állítanak össze.  Ennek eredményeképpen – már a második „önkormányzati csomag” elfogadása előtt – előreláthatólag jelentős plusz jelentkezik a márciusi kasszában. A stájer, karintiai és tiroli tartományokban például 2,3 százalékos pluszban lesznek az önkormányzatok, miközben egyes tartományokban 8 százalékkal csökkentek az adóbevételek. 

Ausztriában a kormány 2020 tavasza óta 2,5 milliárd euróval (893 milliárd forint) segítette a helyi hatóságokat.

Az APA osztrák hírügynökség arról számolt be, hogy a helyi hatóságok a járvány második szakaszában újabb 1,5 milliárd eurós (közel 535 milliárd forint) segélyt kaptak, így 2020 tavaszától összességében 2,5 milliárd euróval (893 milliárd forint) segítette a kormány a működésüket. – Igyekszünk előteremteni a szükséges forrásokat az önkormányzatok számára, hogy az egyre mélyülő válságból – jó állapotban, egészségesen – képesek legyenek kivergődni – fogalmazott Gernot Blümel pénzügyminiszter. Emellett még plusz 1 milliárd eurót oszt szét a bajba került vállalkozások között a központi költségvetés.  

Hogy itt maradjunk a szomszédban, például a földrengéssel is sújtott Horvátországban: a fővárosban nemrég vezették be az ingyenes parkolást, de csak az egészségügyi dolgozóknak, a lakosságnak abban az esetben, ha járvánnyal kapcsolatos ügyben jár el egészségügyi intézménynél. Hasonló kedvezményt kapnak az önkormányzati dolgozók is Zágrábban, amennyiben Covid-ügyeket kell intézniük. Akiknek a járvány ellenére be kell járniuk a munkahelyükre, azok számára ingyenes buszjáratokat (62) és helyi érdekeltségű vonatokat biztosítanak.  

Szlovákiában is példamutató intézkedéseket hoznak, amelyek közvetve enyhítik a helyi kormányzatok terheit. Január közepén megkezdte harmadik körös, országos tesztkampányát Igor Matovics kormánya. (Az országnak 5,5 millió lakosa van.) Ezenkívül minden dolgozónak, aki a vírus miatt kénytelen szüneteltetni a munkáját, munkabére 80 százalékát kifizeti a kormány. 

Szinte végtelen a száma azoknak a támogatásoknak vagy segélyeknek, amelyeket a cseh kormány biztosít állampolgárai számára. Az erről szóló összefoglalóban külön méltatják az Európai Uniótól kapott segélyt, amely nagyban hozzájárul a válság sikeres kezeléséhez. Külön törvényt hozott a kormány arról, hogy az adókiesések miatt kompenzálja az önkormányzatokat: minden állampolgár után 1200 cseh koronát (17 ezer forint) kapnak kompenzációként a helyhatóságok, ami összességében a kormánynak 13 milliárd koronájába (177 milliárd forint) kerül. Több törvény is igyekszik átsegíteni a válságon a kulturális programok szervezőit és a művészeti világot. 

 

Megosztás

Hozzászólások lezárva.

Tartalom | Menü | Akadálymentes gomb